Műszaki cikkek túl a garancián

Vágólapra másolva!
A karácsony közeledtével megszaporodnak a boltok műszaki részlegén nézelődők. A magyarok egyébként is előszeretettel vásárolnak elektromos kütyüt, plazma TV-t vagy fényképezőgépet ajándékba. A jótállás és garancia a termékekre viszont véges, sőt rövid ideig tart. Mostantól némi felár kifizetésével ezt is kitolhatjuk.
Vágólapra másolva!

A Groupama Biztosító és a Cora új egyezménye új lehetőséget biztosít a műszaki cikkeket vásárlóknak. Plusz összeg befizetésével meghosszabíthatjuk az egyébkén egy-két évre szóló garanciát. A szerződést 3, 4 vagy 5 évre lehet megkötni és a biztosítási tartam végén automatikusan lejár.

A megkötött szerződést három évig egyáltalán nem lehet felmondani, ami nem is baj, mivel az árat egy összegben, a vásárlás napján kell kifizetni, tehát nem terhel senkit a részletek fizetése. Amennyiben 5 évre kötünk biztosítást és a harmadik év lejárta után meggondoljuk magunkat, megtehetjük. Írásban kell értesíteni a biztosítót 30 nappal az évforduló lejárta előtt, az időarányosan számított biztosítási díj pedig visszajár.

Elképzelhető, hogy a vásárolt termék időközben annyira tönkremegy, hogy a javítására nincsen lehetőség. Ilyenkor a biztosító csereterméket is adhat a pórul járt vevőnek. A szerződés ilyenkor megszűnik. A cseretermék szintén a Cora áruházakban árusított műszaki cikkek egyike lesz ilyenkor, amire természetesen újabb szerződést lehet kötni.

Jobban is járhat a károsult

Fennáll a veszélye annak is, hogy a készülék végleges megrongálódásának idejében már nem áll rendelkezésre ugyanolyan típusú termék, mivel a fejlődés pont ebben az iparágban kiemelkedően gyors. Ilyenkor "értékben, minőségben, tudásban megegyezőt" kapunk. Ez az egyik Cora műszaki részlegének vezetője szerint azt jelenti, hogy ha már nem létezik ugyanolyan termék, akkor akár még jobban is járhatunk.

Papp András, a Groupama termékmenedzsere szerint ez előfordulhat, de nem jellemző és nem ez a cél. A biztosítás ugyanis az eredeti állapot visszaállítását célozza, nem vezethet gazdagodáshoz. Alapvetően tehát a vásárló ugyanolyan készüléket kap, amennyiben pedig nincs ugyanolyan, akkor egy nagyon hasonlót.

Nem baj, ha felszerelés közben összetörik

A garancia azért nem terjed ki mindenféle meghibásodásra. A Kizárások pont alatt a szerződésben összesen 21 pontban, valamint további 6 alpontban részletezik azokról az eseményekről, amikre a biztosítási fedezet nem terjed ki. Amennyiben például egy otthoni kávéfőző vásárlása után egy kávézóban vagy munkahelyen gyártjuk nagyüzemben a feketét és a gép pár hónap alatt beadja a kulcsot, ne reménykedjünk abban, hogy a biztosító szó nélkül fizet.

Ugyanígy kétséges a biztosító szolgáltatása, ha a használati útmutatóban leírtakat nem követjük, súlyos gondtalanságot követünk el. A jótállás tehát belső meghibásodás esetén akkor él, ha feltételezhető, hogy a terméket rosszul szerelték össze, vagy már hibás volt akkor is, amikor megvettük, csak bírta még egy darabig..

A garanciális jogok meghosszabbításán túl örülhetünk annak is, ha van biztosításunk és az árut hazaszállítás közben kár éri, vagy a felszerelés, illetve beüzemelés alatt összetörik, és így károsodik, a biztosító segítségével új terméket kaphatunk cserébe.