Leépítés a Magyar Telekomnál

Vágólapra másolva!
Eddig a Magyar Telekom 850 alkalmazottja kapott előzetes értesítést munkaviszonya megszüntetéséről, közülük mintegy 150 fő a rendelkezési állományba kerülést választotta. Ezzel az idei leépítés még nem fejeződik be, további kisebb várható, a csökkentés azonban összességében nem lépi túl a korábbi érdekegyeztetés során meghatározott létszámot.
Vágólapra másolva!

Magyar Telekom csoport november elején jelentette be, hogy 2008 végéig 15 százalékkal csökkenti létszámát az idei júniusi mintegy 12 300-hoz képest, elsősorban a Magyar Telekom Nyrt-nél. A létszámcsökkentés egyik eredményeként 38 százalékkal kevesebb vezetői pozíció lesz a csoporton belül. A költségek és a létszám racionalizálása mellett további hatékonyságjavulást vár a csoport a szervezeti integrációtól is.

Kisebb, de ütőképesebb csoport

A novemberi közlés szerint a létszámcsökkentés és az átalakítások révén jóval ütőképesebb, s a kihívásokra sokkal gyorsabban reagáló csoporttá válik a Magyar Telekom. A leépítéssel kapcsolatos lépéseket először a Magyar Telekom Nyrt-nél teszik meg, s majd ezt követően, várhatóan 2009-ben, 2010-ben a csoport többi cégénél. A tervek szerint a csoport létszáma a jövő év végén 10 500 körül lesz.

A cég csütörtökön közölte: a csoportszintű létszámleépítés várhatóan az idén a negyedik negyedévben mintegy 24 milliárd forint végkielégítésekkel kapcsolatos ráfordítást tesz szükségessé, míg az első félévben 7,3 milliárd forint volt a létszámleépítéssel kapcsolatos költség és elhatárolás. Az idén a már korábban végrehajtott elbocsátások és mostani létszámleépítés éves szinten várhatóan 13 milliárd forint megtakarítást eredményez a csoportszintű személyi jellegű ráfordításokban.

Béremelés is lesz

Az érdekképviseletekkel kötött megegyezés tartalmazza az anyavállalat állományban maradó munkatársainak 2008. márciusban esedékes 5,5 százalékos bérfejlesztését is. Mindezek következtében a csoportszintű, működési tevékenységekhez kötődő személyi jellegű ráfordítások mértéke várhatóan 5 százalékkal csökken jövőre.

A tervek szerint az elbocsátások jelentős része 2007. utolsó munkanapjával valósul meg, így a csoport létszámra gyakorolt hatása 2008 első negyedévben jelentkezik.