A népszavazás 4,5 milliárdba kerül

Vágólapra másolva!
A jövő évi népszavazás megszervezésére és lebonyolítására mintegy 4,5 milliárd forintot csoportosít át a kormány - jelentette be tegnap Daróczi Dávid kormányszóvivő.
Vágólapra másolva!

A 4470 millió forintos összeget a 2008-as - az országgyűlés által még nem elfogadott - büdzsé valamelyik fejezetében különítik el.

Daróczi Dávid ismertetése szerint az összegből 2,5 milliárd forintot a szavazatszámláló bizottságok működésére, valamint dologi és technikai kiadásokra költenek, 1,3 milliárdot szánnak szavazólapok gyártására és a rendszer üzemeltetésére. További 584 millió forintos kiadást jelent az cseréje, 130 millió forintot pedig a külföldön tartózkodó magyar állampolgárok szavazásának lebonyolítására költenek.