Oroszország: jöhet a lengyel hús

Vágólapra másolva!
Az orosz kormány feloldja a lengyel húsimportra két éve érvényben lévő beviteli tilalmat - jelentette be Alekszej Gorgyejev orosz mezőgazdasági miniszter szerdán Moszkvában lengyel kollégájával, Marek Sawickivel folytatott megbeszéléseket követően.
Vágólapra másolva!

A tilalmat a jövő héten oldják fel - miután aláírják az ezzel kapcsolatos emlékeztetőt - valamennyi hústermékre, kivéve az élő baromfit és a belőlük származó termékeket. Ezekre - valamint az állattartó, és feldolgozó berendezésekre - a múlt héten rendeltek el tilalmat az orosz hatóságok, azután, hogy december elején két lengyel pulykatelepen madárinfluenza-vírusra bukkantak az ország középső részén.

Hústermékeket lengyel szállítók 2005 óta nem vihettek be Oroszországba, mert az ottani egészségügyi hatóságok azt állították, hogy Lengyelországban nem megfelelő az élelmiszerbiztonság. A vádat Lengyelország azzal utasította vissza, hogy Moszkva a tilalmat politikai fegyverként kezeli, tekintettel a két országnak az 1989-es rendszerváltás óta feszült viszonyára.

A tilalom miatt az előző, Jaroslaw Kaczynski vezette lengyel kormány 2006 novemberében megvétózta, hogy megkezdődjenek a tárgyalások Oroszország és az Európai Unió között az új partneri viszonyról, és mereven ellenezte Oroszország OECD-tagfelvételi tárgyalásait is, melyek idén év elején indultak meg.

Időközben kedden mintegy 35 ezer szárnyas pusztult el madárinfluenza következtében a dél-oroszországi Rosztov környékén egy tenyészetben. Az első vizsgálatok alapján az emberre is veszélyes H5N1-alvírustörzs okozta az állatok tömeges megfertőződését.