A kínaiaknak sem kell a józsefvárosi piac

Vágólapra másolva!
A józsefvárosi piacnak el kell tűnnie a történelem süllyesztőjében, eljárt fölötte az idő, - fogalmazott Ren Hong-bin kínai kereskedelmi és gazdasági tanácsos az Országos Kereskedelmi Szövetség pénteki konferenciáján. Megemlítette: a kínai ipar célja, hogy mind jobb minőségű árut állítson elő és azt ellenőrzött körülmények között értékesítse - derül ki a hétfői Napi Gazdaságból.
Vágólapra másolva!

A kínai márkák egyik értékesítési bázisa az Asia Center lehet, erről megszületett a kereskedelmi központ és Kína között az együttműködési szerződés. Információnk szerint az Asia Center a jövőben - hasonlóan a bevásárlóközpontokhoz - kialakítja márkatermékeinek körét.

A konferencián Raskó György agrárközgazdász 2008-tól lassuló élelmiszerár-növekedést prognosztizált és beszélt az iparág gondjairól. Mint mondta, a magyar szektor hasonló problémákkal küzd, mint az európai, aminek az az oka, hogy az unió továbbra sem versenyágazatként kezeli az agráriumot. Túlzott támogatásokra és mesterséges termelés-visszafogásra vannak példák egyes területeken. Csökken a gabona- és hústermelés, illetve zöldségből is kevesebbet állít elő az unió, mint 25 évvel ezelőtt.

A térség agráriuma lassan, de biztosan elveszíti versenyképességét a kínai, indiai és az egyesült államokbeli ágazatokkal. (A nyolcvanas években egy amerikai gazda kétszer nagyobb értéket termelt a nemzetgazdaságnak, mint egy európai, mára ez az arány négyszereződött.)Nem véletlen tehát, hogy a mostani aszályos év miatti terméskiesések drasztikus árnövekedést eredményeztek a piacon. Raskó szerint az élelmiszerár-növekedés jövőre is megmarad, de jelentősen lassul az üteme.