Vágólapra másolva!
Karácsony közeledtével egyre több vásárlói panasz érkezik a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatósághoz, amely viszont 2003 óta csak tájékoztat és tanácsot ad. A hivatal szerint a fogyasztók sokszor tájékozatlanok jogaikról, lehetőségeikről, és a boltosok így könnyebben is "pattinthatják le" őket - olvasható a szombati Népszabadságban.
Vágólapra másolva!

A cégek egész nyugdíjascsoportokat csődítenek össze, elviszik őket egy vidéki kirándulásra, és rossz minőségű termékeket sóznak rájuk, ráadásul aránytalanul magas árakon - nyilatkozta Magdus Ágnes, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság Közép-magyarországi Regionális Felügyelőségének osztályvezetője a Népszabadságnak. Sokan részletfizetésről szóló szerződést is aláírnak, de arra már nem gondolnak, miből fogják fedezni az akár több tízezerre rúgó havi törlesztőrészletet - mondja Magdus.

Gyakori hiba, hogy az ügyfelek nem csatolják a bejelentésekhez a megfelelő dokumentumokat, és a hiánypótlás újabb napokat vesz igénybe. Sokkal egyszerűbb, ha a bejelentéskor megküldik a számlát, a jótállási jegyet, a használati utasítást, a szervizjegyzőkönyvet vagy éppen a vásárlók könyvében szereplő beírást. A fiatalok már tájékozottabbak a jogaikkal, a törvényi szabályozással és a lehetőségeikkel kapcsolatban, amiben szerepe lehet az internetnek is. Nem igaz viszont, hogy ha az ajándékba vásárolt termék nem jó méretű, vagy nem tetszik az illetőnek, három napon belül vissza kell vegyék a boltban; ez csakis a kereskedő döntésén múlik. Csak bizonyos tartós fogyasztási cikkek vásárlása során igaz az, hogy gyári hiba esetén a vevő három napon belül cserét kérhet.

A kereskedő minden esetben köteles reklamációs jegyzőkönyvet felvenni, ha ezt megtagadja, ezt célszerű a vásárlók könyvében rögzíteni. Ezt követően három úton is elindulhat a vevő. A bejegyzés másolatával besétálhat a hatósághoz, ahol harminc napon belül megvizsgálják az ügyet. Ha bizonyítható, hogy a kereskedő szabálytalanul járt el, megbírságolják a céget, és kötelezik a jegyzőkönyv pótlólagos felvételére. Ebben az esetben a panaszos egyedi ügyét nem döntik el, csak a bepanaszolt céget vizsgálják, büntetik vagy kötelezik. Ha a vásárló úgy döntene, hogy inkább az új cipőhöz szeretne közelebb kerülni, két fórumhoz fordulhat. Egyrészt a bírósághoz - ez csak a nagyobb értékű áruk esetén javasolt, tekintve, hogy az eljárás hosszú és költséges. Jobb megoldásnak tűnik az ipari és kereskedelmi kamarák mellett működő békéltető testületekhez fordulni, ahol hatvan nap alatt lezajlik az eljárás, ami teljesen ingyenes.