Chávez: "Kiütjük az amerikai birodalmat!"

Vágólapra másolva!
Hugo Chávez venezuelai elnök leállítja az Egyesült Államokba irányuló kőolajszállításokat, ha Washington beleavatkozik az alkotmánymódosításról tartandó hétvégi népszavazásba - jelentette be maga Chávez. "Egy cseppet sem adunk az Egyesült Államoknak", ha Washington felforgató tervet valósít meg Venezuelában - fogalmazott a baloldali államfő.
Vágólapra másolva!

"Kiütjük az amerikai birodalmat", mondta a Caracasban tartott kampányzáró gyűlésen több tízezer ember előtt Chávez, és azzal vádolta meg az Egyesült Államokat, hogy az ellenzékkel együtt az "erőszak elszabadítására" készül, ha Venezuela elfogadja a szocialista állam létrehozását célzó alkotmányreformot. Az elnök azt is bejelentette, hogy parancsot adott a hadsereg felvonultatására valamennyi olajlelőhely "védelmére". Venezuela a világ hatodik legnagyobb olajtermelő országa, és mintegy 3 millió hordó kőolajat termel naponta, amelynek felét az Egyesült Államokba exportálják.

"Venezuela nem lesz sem az Egyesült Államok, sem más gyarmata. Ez szabad ország" - mondta Chávez a Simor Bolivar sugárúton tartott nagygyűlésen, ahol előző nap az ellenzék tartott százezres tüntetést a tervezett reformok ellen. Hozzátette: 2050-ig fog kormányozni, és bepereli a CNN amerikai hírtelevíziót, amely "a meggyilkolására szólított fel". Hugo Chávez azt is kilátásba helyezte, hogy államosítják a két legnagyobb spanyol bank, a Banco Santander és a Banco Bilbao Vizcaya Argentaria venezuelai leányvállalatait, ha János Károly spanyol király nem kér tőle bocsánatot, amiért a november 10-i chilei iberoamerikai csúcson rendreutasította.

A legfrissebb közvélemény-kutatások igen szoros eredményt jósolnak a venezuelai népszavazásra, növelve az erőszak kitörésével kapcsolatos aggodalmakat. Még az alsóbb néprétegek is kétkedéssel fogadják az alkotmánymódosítást, amelynek értelmében az elnök korlátlan ideig tölthetné be tisztségét. A 53 éves egykori puccsista katonatisztet először 1998-ban választották meg, majd tavaly a szavazatok 63 százalékával újraválasztották a latin-amerikai ország elnökévé. A népszavazás tisztaságára az országos választási tanács szerint több száz hazai, valamint 39 latin-amerikai, európai ország és az Egyesült Államok mintegy 100 megfigyelője felügyel.