Megduplázódhat 2030-ig a nukleáris energia

Vágólapra másolva!
A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (IAEA) becslései szerint 2030-ig közel duplájára nőhet a világ nukleáris energiatermelése, de a nukleáris energia részaránya a globális energiatermelésben ennek ellenére csökken.
Vágólapra másolva!

Az IAEA elemzői szerint a nukleáris energiatermelés előretörése leginkább a Távol-Keleten és Dél-Ázsiában figyelhető majd meg, elsősorban az óriási fejlődési ütemet produkáló, és ezért rendkívül energiaéhes Kínában és Indiában. A jelenleg a világon épülő 31 atomerőműből 16 fejlődő országokban létesül, főként Kínában és Indiában.

Az IAEA két forgatókönyvet vázol: az egyik szerint csak a már építés, vagy fejlesztés alatt álló létesítmények kezdenek működni 2030-ig, ez esetben a nukleáris energiából nyerhető energiamennyiség csak negyedével nő a jelenlegihez képest a világon. A másik forgatókönyv viszont számos új létesítményt is valószínűsít addig, és ezzel a nukleáris energiatermelés 93 százalékkal haladná meg 2030-ra a jelenlegi szintet.

A nukleáris energia 1960-ban a világ energiatermelésének kevesebb mint 1 százalékát adta. Ez a nyolcvanas évek közepére 16 százalékra nőtt és jelenleg is ezt a szintet tartja. Részaránya 2030-ra az IAEA becslései szerint 13 százalékra csökken a globális energiatermelésben.