A húsipar a kormány segítségét várja

Vágólapra másolva!
Az utóbbi időben a húspiacon kialakult helyzetért nem a húsfeldolgozók a felelősek, az árcsökkenés az egész európai piacra jellemző folyamat - szögezi le a Magyar Húsiparosok Szövetségének (Hússzövetség) elnöksége, amely szerint a rendkívüli piaci helyzetben a kormánynak át kell tekintenie, hogy milyen eszközök állnak rendelkezésére annak kezelésére.
Vágólapra másolva!

A testület állásfoglalása szerint az árak mérséklődésének alapvető oka a sertéshús iránti kereslet stagnálása, illetve csökkenése, valamint az unió úgynevezett harmadik országokba történő exportjának visszaesése. Emellett a takarmányárak növekedése miatt lényegesen csökkenő tenyésztői kedv eredményezte azt, hogy megnövekedett a kocavágások száma is, és megindult az alacsonyabb súlyú, de már vágásérett állatok értékesítése. Ez a kínálati nyomás rendkívül nyomott piaci helyzetet eredményez.

A KSH adatok azt mutatják: ez év augusztusában, a tavaly augusztusi árakhoz képest a sertéshús fogyasztói ára 2 százalékkal emelkedett. Az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI) adatai szerint viszont a vágósertés termelői ára augusztus végén közel 14 százalékkal volt alacsonyabb, mint egy évvel korábban. Az AKI által gyűjtött "nyers húsok feldolgozói értékesítési ára" ugyanebben az időszakban a következőképpen alakult: a csontos sertéshúst - lehúzott, félben - 11 százalékkal, a szalonnás és bőrös sertéshúst - félben - 22 százalékkal, a sertéscombot csont nélkül 11 százalékkal, a sertéstarját 18 százalékkal olcsóbban vette át a kereskedelem. A húsipar tehát átlagosan körülbelül ugyanannyival alacsonyabb áron értékesítette a sertéshúst, mint amennyivel a termelő kevesebbet kapott az élősertésért - állapítja meg a szövetség.

A magyar húspiac kicsi, nyitott piac - hívja fel a figyelmet a Hússzövetség elnöksége -, ahová a túlkínálattal jellemezhető uniós piacról folyamatosan áramlik be a máshol vevőt nem találó sertéshús. A magyar húsipar nincs abban a helyzetben, hogy a fenti termékmozgást figyelmen kívül hagyja a sertés belföldi átvételi árának megállapításakor.
A költségek növekedésének az árba történő beépítését célzó törekvéseknek ellene hat, hogy a magyar piacon még mindig rendkívül jelentős a "feketekereskedelem" aránya, ami a legális piacon tevékenykedő szereplők érdekérvényesítési képességét lényegesen csökkenti.

A Hússzövetség, a sertéstartókhoz hasonlóan, rendkívüli módon tart attól, hogy a következő hónapok a piaci folyamatok olyan helyzetet teremtenek, amely a magyar sertéshúságazat drasztikus visszaesését eredményezi. A magyar húsipar nincs abban a helyzetben, hogy a termelők kérésének megfelelően "segítséget nyújtson" a jelen körülmények között, hiszen önmaga is áldozata a piaci folyamatoknak.

MTI