Célkeresztben az ingatlanbulik

Vágólapra másolva!
Januártól kizárólag akkor lehet megúszni az építési telek után illeték megfizetését, ha a felépített lakóház alapterülete a maximális beépíthetőség legalább 50 százalékát eléri. Az új szabályozás ezzel együtt az eladók torkán is szorított egyet, a földhivatal ugyanis ezentúl  a szerződéses vételárról is köteles az adóhatóságot tájékoztatni.
Vágólapra másolva!

A jövő évtől az építési telek megszerzéséhez fűződő feltételes illetékmentesség szabályozásában fentiekhez képest komolyabb változásokra kell számítani, valamennyi vagyonszerzés - így az öröklés, az ajándékozás és az adásvétel - esetében is módosul ugyanis a kedvezmény feltételrendszere.

A tervek szerint a 4 éven belüli beépítéséhez kapcsolódó mentesség csak akkor jár majd, ha a felépített lakóház hasznos alapterülete eléri a helyben előírt maximális beépíthetőség legalább 50 százalékát. A tervezetet kidolgozó pénzügyminisztérium méltánytalan tekinti ugyanis, hogy több hektár megszerzése esetén akár egy 50 m2-es kis lakás kialakításával is teljesíthető legyen az illeték alóli mentesüléshez szükséges beépítési kötelezettség.

Nem lesz kiskapu a telkeknél sem

A jogszabály előkészítők gondoltak arra az esetre is, ha a valaki több telket vásárol és azokat összevonja, de csak egy lakóházat épít fel, továbbá, ha a megvásárolt telket több telekre osztja. Az első esetben a mentesség - a fentiek mintájára - csak akkor járna, ha az új telekre épített lakások hasznos alapterülete eléri a maximális beépíthetőség 50 százalékát, a második esetben pedig - csak azon telkek után, amelyeken lakóház nem épül - utólag meg kell majd fizetni az illeték arányos részét, pótlékkal együtt.

Adóbírság illetékügyben is

A gyakorlati tapasztalatokra támaszkodva az adóbírság illetékügyekre való kiterjesztését javasolja a pénzügyi tárca. A jövő évre tervezett módosítás értelmében bírság kiszabására kerülhet sor akkor, ha az ügyfél valamelyik mentességet vagy kedvezményt valótlan tartalmú nyilatkozat alapján vesz igénybe.

Az adóbírságot a jelenleg hatályos szabályok szerint a hiány (jelen esetben kedvezmény, mentesség folytán meg nem fizetett illeték) összegének 50 százalékában kell megállapítani. A bírság összege kivételes méltánylást érdemlő körülmény esetén hivatalból vagy kérelemre mérsékelhető, illetőleg kiszabása mellőzhető. Az adóbírság megállapítása ugyanakkor nem érinti a késedelmipótlék-fizetési kötelezettséget.

Az illetékügyek adóhatósági integrációja indokolja az illeték mérséklésére vonatkozó speciális szabályok hatályon kívül helyezését. A jövőben így egységes feltételrendszer alapján mérsékelhetik az adókat és az illetékeket is.

Komolyabban ellenőrzik az ingatlan utáni adózást

Az ingatlan értékesítéséből származó bevétel adókötelezettségének hatékonyabb ellenőrzéséhez az adóhatóságnak a jelenleginél szélesebb körű adatszolgáltatásra van szüksége - olvasható a pénzügyminisztérium szakmai előterjesztésében. A tervezett módosítás ezért a földhivatal kötelezettségé teszi, hogy a hozzá benyújtott kérelem beérkezését követő 8 napon belül adatot szolgáltasson az eladó személyéről és az ingatlan szerződés szerinti értékéről. Az adóhatóság megkeresésére külön tájékoztatást ad a földhivatal az érintett személy tulajdonában álló összes ingatlanról is.

Január elsejétől megszűnhet az ingatlanforgalmazók továbbértékesítéssel kapcsolatos igazolási kötelezettsége is, hiszen az APEH hivatalból is képes vizsgálni a továbbértékesítés megtörténtét.

Új szabály, hogy azok a szervezetek, amelyeknek a feladataik ellátásához összehasonlító értékekre van szükségük - az ingatlantulajdonos személyes adatain kívül - adatokat igényelhetnek majd az értékadatokról vezetett adóhatósági nyilvántartásból.