Hazánkba helyezi a GE logisztikai bázisát

Vágólapra másolva!
A General Electric Lighting a kelet-franciaországi Ennery-ben található európai logisztikai bázisát december 31-én bezárja, és annak tevékenységét Nagykanizsára helyezi át. Tiltakozásul a francia dolgozók október 16-ra sztrájkot hirdettek - adta hírül pénteken a Les Échos című párizsi gazdasági napilap.
Vágólapra másolva!

A GE 52 embert foglalkoztató franciaországi bázisa volt eddig az amerikai cég villanykörte- és fénycsőelosztó európai logisztikai központja. A 2004-ben 55 millió eurós forgalmat lebonyolító központban az elmúlt hónapokban már fokozatosan csökkentették a feladatokat azzal, hogy a gépkocsikba való izzók elosztása átkerült Magyarországra.

A GE franciaországi vezetése azonban csak a napokban jelentette be a szakszervezeteknek, hogy költségcsökkentési szempontok miatt a teljes európai logisztikai bázist áthelyezik a nagykanizsai üzem közelébe.

A GE 80 ezer négyzetméteres nagykanizsai üzeme, a korábbi Tungsram lámpagyár, Európa legjelentősebb fényforrásgyára: az évi 500 millió villanykörte és fénycső gyártása a világtermelés öt százalékát jelenti.

A franciaországi logisztikai bázis december 31-i végleges bezárása ellen tiltakozásul a francia szakszervezetek bejelentették, hogy október 16-án maguk fogják sztrájkjukkal lezárni munkahelyüket, hogy így hívják fel a helyi vezetők figyelmét helyzetükre.