Hétszer több kínai milliárdos egy év alatt

Vágólapra másolva!
Jelenleg 106 dollármilliárdost tartanak számon Kínában, ami hétszeres növekedést jelent a tavalyi évhez képest - olvasható a leggazdagabb kínaiak 800-as listáját közlő Hurun Report című sanghaji magazin internetes kiadásában.
Vágólapra másolva!

A 2006-os listán még csak 15 kínai dollármilliárdos szerepelt, az egy év során tapasztalt óriási ugrás a szédületes kínai gazdasági növekedésnek, különösen a részvény- és ingatlanpiaci árak meredek növekedésének tudható be. "Mindannyian tisztában vagyunk vele, hogy Kína rendkívüli gyorsasággal fejlődik, de az a sebesség annyira gyors, hogy még mi is megdöbbentünk rajta. A fejlődés üteme az Egyesült Államokénál és Európáénál is gyorsabb" - mondta Rupert Hoogewerf, a lista szülőatyja.

A 17,5 milliárd dolláros vagyonnal rendelkező 26 éves Jang Huj-jen (Yang Huiyan) ingatlanfejlesztő az ázsiai ország leggazdagabb embere, aki a Forbes amerikai magazin idei összeállítása szerint is a legtehetősebb kínai.

A 800-as Hurun-listán szereplő emberek átlagosan 562 millió dolláros vagyonnal rendelkeznek, ez egy év alatt 104 százalékos növekedést jelent. A sereghajtó 105 millió dolláros (több mint 18 milliárd forintos) vagyonnal kerülhetett fel a listára.