Vásárnapot akar a nép vasárnap

Vágólapra másolva!
A kiskereskedelmi forgalom 5 százaléka jut vasárnapra, amely a szektor teljes éves bevételében nagyjából 400 milliárd forintot tesz ki. A napokra lebontott és elosztott kiadásokat alapul véve vasárnap a lakossági költések egyharmada valósul meg, amely önmagában is túlságosan sok ahhoz, hogy a hét utolsó napját ki lehessen iktatni a kiskereskedelemből - vélik az elemzők. Míg a lakosság körében végzett felmérés szerint a vasárnapi nyitvatartás mellett voksol a többség.
Vágólapra másolva!

Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára a csütörtöki Napi Gazdaság kérdésére leszögezte, hogy teljes mértékben megérti azokat a cégeket, amelyek szorgalmazzák a vasárnapi nyitva tartást, ugyanis logikus érveket vonultatnak fel a lépés mellett. Ám azt is hozzátette, az ellenérdekelt felek is közgazdaságilag alátámasztható érveket tudnak felhozni a vasárnapi nyitva tartással szemben.

Vámos fontosnak tartja kiemelni, hogy az ötszázalékos költés azoknál az üzleteknél, amelyek nyitva tartanak, nem ötszázalékos. A mérőszámot a teljes piacra vetítve kalkulálják, s közismert, hogy vasárnap több kereskedelmi egység is zárva tart, ahol értelemszerűen nulla a költések száma és értéke.

A főtitkár arra is felhívta a figyelmet, hogy a vasárnapi nyitva tartást ellenzők többségének nem kedvez ez a szokás, ezért is támogatják a szünnapi elképzeléseket. Ám közgazdasági nonszensznek tartja azt az állítást, hogy a vasárnapi zárva tartással nem csökkenne a költések száma, hiszen köztudott, hogy a kereskedelemnek nemcsak a saját konkurenseivel kell versenyeznie, hanem bele kell hasítania szolgáltatók piacába is. A

Azaz arra törekednek, hogy a jövedelmet inkább náluk hagyják a fogyasztók, s ne szolgáltatásokra költsék, és ugyanez fordítva is igaz. Ezt az elemzők a közgazdasági alaptankönyvekre hivatkozva is alátámasztják, a fogyasztói ágazatban működő összes szereplő a családok (általában konstans) elkölthető jövedelmére játszik. Vagyis majdnem biztos, hogy a vasárnapi nyitva tartás megszüntetésével rövid és középtávon észrevehetően csökkenne a kiskereskedelemi forgalom.

A vasárnapi boltbezárásokat a KDNP kezdeményezte a, ami mögé aztán több érdekvédelmi szervezet is csatlakozott és a "mozgalom" a vasárnapi szünnap több ágazatra kiterjedő megvalósítását célozta meg. Legutóbb a CBA Kereskedelmi Kft. sorakozott fel a vasárnapi zárva tartást szorgalmazókhoz. Lapunk úgy tudja, több kereskedelmi lánc sem zárkózna el teljesen a vasárnapi szünnaptól, de a piacon működő láncok bolthálózata rendkívül heterogén. Van, ahol vasárnap alig-alig.