Pazarló a magyar energiafogyasztás

Vágólapra másolva!
A teljes lakossági energiafogyasztásnak közel 18 százalékát lehetne megtakarítani a meglévő épületek hőtechnikájának a javításával. A lakossági villamosenergia-fogyasztást takarékos villanyfogyasztással negyedével, takarékos melegvíz-használattal pedig több mint a felével lehetne csökkenteni, derül ki a Környezetvédelmi Minisztérium által elvégzett kutatásból.
Vágólapra másolva!

Ha az energiaszektorban minden erőmű megfelelne az új erőművek létesítésénél érvényes, úgynevezett legjobb technológia jogszabályi követelményeinek, akkor azzal 17 százalékkal javulna a mostani hatásfokuk - mondta Feiler József, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KVM) osztályvezetője egy szakmai konferencián.

Magyarországnak 2020 után egyre szigorúbb szén-dioxid-csökkentési kényszerekkel kell számolnia. Az EU szerint az éghajlatváltozás kordában tartására a világ fejlett országaiban 2050-ig 60-80 százalékos szén-dioxid-csökkentésre lenne szükség. A tudósok ennél még jelentősebb "emissziólefaragást", 80-95 százalékos csökkentési kényszert jeleznek előre. Feiler József szerint ilyen jelentős mértékű csökkentést nem lehet anélkül elérni, hogy az üvegházhatás szempontjából semlegesnek tekintett atomenergia, illetve a szénerőműveknél alkalmazható szén-dioxid-kibocsátás megfogását és tárolását lehetővé tevő technológia ne lenne kihasználva. Utalt azokra a szakértői véleményekre, amelyek szerint hosszú távon az éghajlatvédelmi követelmények teljesítéséhez az egyik megoldást mindenféleképpen választani kell.

Feiler József a majdani klímavédelmi intézkedésekre közvetlenül elkölthető állami forrásokról elmondta: az EU emissziókereskedelmi rendszerében aukción értékesített magyarországi szén-dioxidból 20 eurós tonnánkénti árfolyammal számolva évente 3 milliárd forint áll majd rendelkezésre. Ezt egészíti ki az évi legfeljebb 10 milliárd forintos bevétel, amely a kiotói egyezmény alapján megtakarított üvegházhatású gázvagyon egy részének értékesítéséből származhat.

Európai egyeztetés jön

Az európai uniós éghajlatvédelmi célok teljesítéséről decemberben kezdődik meg a tagállamok közötti tehermegosztási egyeztetés - mondta Feiler József. Az EU kormányfőinek márciusi döntése szerint 2020-ig uniós szinten legalább 20 százalékkal kell csökkennie a szén-dioxid-kibocsátásnak az 1990-es szinthez képest. A döntés része az is, hogy amennyiben a világ más régiói is hajlandóak radikális kibocsátáscsökkentésre, akkor az EU kész 30 százalékos mérséklésre. A KVM úgy kalkulál, hogy a mínusz 20 százalékos cél esetén 16-25 százalékos csökkentési sávba, a mínusz 30 százalék esetében pedig 27-34 százalékos intervallumba eshet a Magyarország számára megszabott csökkentési kötelezettség.

Jelenleg Magyarország 20 százalékkal kevesebb szén-dioxidot bocsát ki, mint 1990-ben, ez a szint klímapolitikai lépések nélkül 2020-ig némileg valószínűleg emelkedne a fogyasztás növekedésével. A várhatóan decemberben a kormány elé kerülő Nemzeti Éghajlat-változási Stratégia azonban tartalmazza azokat a lépéseket, amelyek a jövőben a kibocsátáscsökkentést szolgálják.