Vágólapra másolva!
Szakmai megállapodás született a gazdák érdekeit szem előtt tartva augusztus elején a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériummal - mondta Budai Gyula, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) szövetségi igazgatója. "A megegyezés a gazdák érdekeit szolgálja és azt szakmai alapon dolgozták ki" - jelentette ki az agrár-érdekképviselet vezető tisztségviselője.
Vágólapra másolva!

A fagykárenyhítésbe sikerült bevonni a belterületi gyümölcsösöket is és az így keletkezett károkat is enyhíteni fogja az agrártárca - említette példaként a megállapodás sikerére a szövetségi igazgató. Az is eredmény - mondta Budai Gyula -, hogy a belterületi gyümölcsösökben keletkezett fagykárenyhítést úgynevezett de miniminis módszerrel sikerült enyhíteni, továbbá, hogy október 15-ig egyszeri kárenyhítési előleget, 40 ezer forintot kapnak hektáronként a gazdálkodók. Emellett a fagykárt szenvedettek kárenyhítése lehetővé teszi a gazdálkodók idei gazdasági túlélését és a jövő évi újrakezdést is.

A gabonaintervenció kapcsán a Magosz álláspontja az uniós szabályozáshoz igazodik - közölte Obreczán Ferenc, a Magosz főtitkára. Mindez azt jelenti, hogy sok ponton egyezik a kormányéval. Obreczán aláhúzta, a Magyarországon lévő uniós intervenciós gabonakészletek nem képezik a magyar állam tulajdonát, azzal nem rendelkezhet. Az ugyanis már az unió kompetenciájába tartozik. Mind jogilag, mind pedig fizikai értelemben.

A Magosz ugyanakkor kéri a kormányt, hogy minden lehető eszközzel biztosítsa az állattartók idei takarmány-szükségletét. Kéri arra is az agrárkormányzatot a gazda-érdekképviselet, hogy a Concordia Közraktáron és a Tartalékgazdálkodási Igazgatóságon (TIG) keresztül államilag készletezzen takarmánygabonát.

Sürgetik továbbá azt is, hogy a sertés- és a baromfiágazatban ez év tavaszán megszüntetett támogatásokat állítsa vissza az agrárkormányzat. Az aszálykár-felmérést pedig a lehető leggyorsabban kezdjék meg. Az érdekképviseleti vezető jelezte azt is: elvárják a magyar európai parlamenti képviselőktől, hogy a magyar gazdálkodók érdekeit képviseljék Brüsszelben.

A Magosz visszautasítja a Kisgazda Polgári Egyesület vezetője, Turi-Kovács Béla kritikáját a fagykárenyhítési megállapodással kapcsolatban - reagált a szövetségi igazgató a politikus felvetésére, hogy az agrártárcával nem legitim megbízottak tárgyaltak a fagykárenyhítésről, a megállapodás nem a gazdálkodók érdekeit képviseli, annak kidolgozásában nem vettek részt a Kisgazda Polgári Egyesület megbízottai.