A GDP 60 százaléka felett az államadósság

Vágólapra másolva!
A névértéken számított, konszolidált bruttó államadósság a bruttó hazai termék (GDP) 65,6 százaléka volt a második negyedév végén, a pénzügyi számlák előzetes adatai szerint az államháztartás finanszírozási igénye pedig a GDP 6,2 százalékát tette ki a 2007 második negyedévvel végződő utolsó négy negyedévben - hozta nyilvánosságra a Magyar Nemzeti Bank.
Vágólapra másolva!

Az előzetes adatok szerint a háztartások nettó finanszírozási képessége, pénzügyi megtakarítása a 2007 második negyedévével végződő egy évben - folytatva a másfél éve fennálló csökkenő tendenciát - a GDP 2,0 százalékát érte el.

Az idén a második negyedévben a szezonálisan nem kiigazított nettó államháztartási finanszírozási igény a GDP 2,9 százalékát, a szezonálisan kiigazított finanszírozási igény pedig a GDP 4,1 százalékát tette ki.

Az államháztartás bruttó, konszolidált, névértéken számításba vett maastrichti adóssága 2007 második negyedévének végén 16 322 milliárd forint volt. Ez az utolsó négy negyedév GDP-jének 65,6 százalékát érte el.

A közlemény szerint a központi kormányzat elsősorban rövid lejáratú állampapírok kibocsátásával fedezte a finanszírozási igényét. A helyi önkormányzatok a hitelintézeti betéteik csökkentésével, értékpapírok kibocsátásával és a hitelintézetektől felvett hitellel fedezték kiadási többletüket. A társadalombiztosítás alapok bevételi többlete a központi kormányzattól kapott hitelek csökkenésében tükröződött.

A háztartások nettó finanszírozási képessége a 2007 második negyedévével végződő utóbbi egy évben a GDP 2,0 százaléka volt. A második negyedévben a szezonálisan nem kiigazított nettó finanszírozási képesség a GDP -0,1 százalékát, a szezonálisan kiigazított finanszírozási képesség a GDP 1,4 százalékát érte el.

A közlemény szerint a háztartások pénzügyi eszközei közül a készpénz, a forintbetétek, a befektetési jegyek, az életbiztosítási és a nyugdíjpénztári követelések növekedtek számottevően. Jelentős mértékű volt ugyanakkor a tőzsdei részvények eladása.

A kötelezettségek esetében a hosszú lejáratú devizahitelek növekedése történelmi csúcsot ért el - közölte az MNB.

A forint erősödése következtében a háztartások devizabetéteinek állománya 8,5 milliárd forinttal, devizahitel-tartozásainak állománya 86 milliárd forinttal csökkent a 2007 második negyedévében.