Magyar-kínai befektetési alapot létesítenek

Vágólapra másolva!
Az utóbbi években sokat fejlődött Kína és Magyarország kereskedelmi-gazdasági kapcsolata; a kereskedelmi forgalom tavaly elérte a 4,5 milliárd dollárt - közölte Ren Hongbin, a Kínai Népköztársaság budapesti követségének kereskedelmi tanácsosa Debrecenben. A két ország bankjai közös befektetési alapot hoznak létre.
Vágólapra másolva!

A tanácsos, aki 18 tagú kínai delegáció élén két napon át tájékozódik a térségbeli tőkebefektetési lehetőségekről, elmondta: 2006-ban 16 milliárd dollárt fektettek be kínai állami cégek külföldön, míg az idén január és április között ez a szám már elérte a 20 milliárd dollárt.

Ren Hongbin szerint Kína budapesti nagykövetsége fontos feladatának tekinti, hogy felmérje a lehetőségeket a befektetni akaró kínai cégeknek. Utalt arra, szeptembertől nyolc hónapig tartó magyar évadot rendeznek Kínában, ami jelzi, hogy a magyar kormány is fontosnak tartja a kínai piacot.

Szeptemberben és októberben bemutatják Kínában a debreceni repülőteret és azokat a debreceni pólusprogramhoz kapcsolódó nagyprojekteket, amelyekhez szeretnének együttműködési partnereket találni Kínában - mondta a tájékoztatón Kósa Lajos, Debrecen polgármestere. A repülőteret egyrészt mint logisztikai központot, másrészt mint privatizációs célpontot kívánjuk bemutatni Kínában - fűzte hozzá a polgármester. Kósa Lajos elmondta azt is: a város önkormányzata módosítja rendeletét a helyi adóról, hogy erőteljesebben támogassa a magasabb hozzáadott értéket képviselő iparágak betelepítését a debreceni ipari parkba.

Ren Hongbin a sajtótájékoztatón azt is jelezte, hogy jelenleg is tárgyalnak kínai és magyar fejlesztési bankok közös befektetési alap kialakításáról. Szeretnék elérni, hogy magyar cégek is fektessenek be Kínában - fűzte hozzá.