Békacombot is ehetünk 1400-ért a Szigeten

Vágólapra másolva!
Egy korsó sör 320-380, egy deci bor 180-300 forint, egy siklás a dróton 3000. Az [origo] utánanézett, mit és mennyiért vehetünk a Szigeten. Összeállításunkból az is kiderül, mennyivel lett drágább egy hét együttlét 2005 óta.
Vágólapra másolva!

Míg két éve a napijegy ötezer, a hetijegy huszonötezer forint volt, idén az egyestés nyolcezer, a bentlakós harmincötezer forintot kóstál. Az ottalvós jegyek ráadásul már augusztus 3-án elfogytak.

Ételt - feltéve, hogy nem kereskedelmi mennyiségről van szó - idén is bárki bevihet a szigetre. Az italmennyiséget azonban fejenként fél literre korlátozták, az is csak alkoholmentes lehet. Három éve még lehetett italt is bevinni, azonban 2005-ben szigorítottak, mondván, a szigetlakók elég szabadon értelmezték a nem kereskedelmi mennyiségű ital fogalmát.

A szigeten vannak ivóvizes kutak, amennyiben másra szomjazunk, a félliteres palackozott szénsavas üdítőkért 300, a szénsavmentesért 350, a rostos üdítő decijéért pedig 90 forintot kérnek el. Egy félliteres kóla 2005-ben 250 forintba került.

Amennyiben a szórakozás elengedhetetlen feltételeként értelmezzük az alkoholfogyasztást, többnyire szabott árakkal találkozhatunk. Egy korsó Dreher 380, az Arany Ászok pedig 320 forintba kerül, míg a 4 centiliteres felesek ára 460 és 800 forint között mozog. A palackozott borokból egy decit 180, minőségi borokból 300 forintért mérnek általában. Találtunk néhány minőségi borfajtát azonban, amelynek ára jóval meghaladta a szabottat. A Tokaji Hárslevelű decijéhez például a Hilltop standjánál 500 forintért juthatunk. A Nagyszínpaddal szemben lévő borospultnál pedig ráakadtunk egy borra, amelynek palackja 14 000 forintba kerül, decinként ráadásul nem is árulják. A Hilltop borozóban két éve egy deci bor kétszáz, egy palack pedig 1300 forintba került.

A röviditalok ára többnyire 460 és 600 forint között mozog, kivételnek számít például a Hennessy, amelynek négy centiliteréért 800 forintot kérnek. A rövidárak alig változtak a két év alatt, akkor egy Unicum 550, egy kóser szilva 600 forintba került.

Az ételárak között jelentős eltérés akad. Egy szelet kenyér ára például tíztől ötven forintig is terjed, attól függően, hogy a szigetlakó hol vásárol. A nemzetek konyhái közül a latin-spanyol a legolcsóbb, ott már 700 forintért kapunk egy tál ételt. A kínai menü 1100, a zsidó egytálétel 1200-1500, a szerb 750-900, a magyar sertéspörkölt 1200 forintba kerül.

Egy fél grillcsirkéhez 900, roston oldalasért már 750 forintért is hozzájuthatunk. Egy kolbász 650, egy adag hasábburgonya 400, a görögsaláta 650, a cézár 750 forint. A két évvel ezelőtti szigetlakók egy tál főzelékhez 400 forintért hozzájuthattak, a lacikonyháknál, főzelékes és salátabáraknál átlagosan 500-600 forint körüli áron kezdődtek az ételek.

A pékségben zsemle 25, egy kiló kenyér 250 forint, a sós és édes péksütemények 150-180 forintba kerülnek. A gyrost 700-1250, a lángost 250-390, az óriáspalacsintát 5-600, a kürtös kalácsot 550, a tintahalkarika-méretű fánkok tucatját 500 forintért vehetjük. Ínyenceknek békacomb is van, 1450 forintért 10 dekánként.

Mosoda és tetoválás

Amennyiben a turista megszorul és nincs kedve kimenni a szigetről pénzt váltani, 235 forintot kap eurójáért, a dollárt 170-ért váltják.

Az evés-iváson kívül rengeteg pénzköltési lehetőség adódik Sziget-szerte. Pólót 1000-2200, blúzt 3800, napszemüveget akár 1500, papucsot, 1800-2000, szandált már 3000 forintért is vehetünk. Az Overland sátorban nagykeráron juthatunk papucshoz, cipőhöz.

Egy nagyon retrós táskához 8000-ért, egy divatos szimatszatyorhoz 3500-ért juthatunk hozzá. A tetoválás 10 000-nél kezdődik, innen a határ a csillagos ég, függően a minta bonyolultságától és kiterjedésétől. Az afrohajfonás 8000 forintnál kezdődik, a hosszú hajat már 25 000-ért vállalják nem hivatalosan.

Fotó: Hajdú D. András

A toronymászás ingyen van, amennyiben viszont a toronyból drótkötélen kívánunk lesiklani, akár 50 kilométeres óránkénti sebességgel, 3000 ezer forintunk bánja. A görtánc szintén ingyen van, illetve a görkorcsolya kölcsönzése 10 000 forint, amit a tánc végén visszaadnak.

Mosodai szolgáltatás is működik a szigetlakóknak. A délután kettőkor leadott zsáknyi ruhát 2400 forintért hozzák vissza tisztán másnap kettőre.

A szigetre lépve csomagvédő jeladót igényelhetünk, amit igény szerint táskában, sátorban elhelyezhetünk, így illetéktelen személy nem tudja kivinni tulajdonunkat a kijáraton. Ennek ára 40 forint, plusz 60 forint letét, amit visszatérítenek a jeladó leadásakor.

A fáradt szigetelőket a City taxi szállítja haza, 28 állomásra szabott áron, ami 2100 és 5700 forint között mozog. A menetrend szerinti buszjárat egy körútra 300 forintba kerül.