Gyengébb minőségű bortermés várható

Vágólapra másolva!
Kevesebb és gyengébb minőségű bortermés várható az augusztussal megkezdődött az új borpiaci évben Gőgös Zoltán, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) államtitkára szerint. Az újbor minősége szempontjából hátrányos, hogy beindult a szüret, a szőlők egy része kényszerérett, a savak és a cukrok jórésze a forróságban elégett.
Vágólapra másolva!

A savazással és a cukor használatával kapcsolatos engedélyezési eljárást át kell gondolni, mert a jó minőségű borok előállításának segítése a cél - közölte az államtitkára. Szerinte az új bor mennyisége is mintegy három millió hektoliternyi lesz, tíz százalékkal kevesebb az átlagos évitől.

Gőgös Zoltán úgy látja, hogy az augusztus elsejével elindult a forgalomba-hozatali járulékrendszer, ami a jövedéki adót váltotta fel, s ennek 60 százalékát bormarketingre, 40 százalékát pedig a minőségellenőrzésre fordítják. Magyarországon lényegében annyi bor terem, mint amennyit elfogyasztunk.Évenként a forgalomba-hozatali járulékból körülbelül kétmilliárd forint bevétellel számolnak.

Az Európai Unióban a borreformmal kapcsolatosan megmerevedtek az álláspontok. Magyarországgal együtt több ország nem fogadja el, hogy úgymond történelmi hagyományok alapján osztják fel pénzforrást. Gőgös Zoltán rámutatott: így a kártalanítási összeg felét három nagy bortermelő ország - Franciaország, Spanyolország és Olaszország - vinné el. Mindig ezeknél az országoknál keletkeztek a legnagyobb feleslegek - jegyezte meg.

A cukor használatát illetően "hajlik az unió az engedélyezésére", ugyanis ezen az éghajlaton előfordulnak olyan évjáratok, amikor nem lehet bort készíteni cukor hozzáadása nélkül - vélekedett Gőgös Zoltán. Rámutatott azonban arra, hogy a cukor adagolását ésszerű határokon belül kell tartani.

Magyarországnak csak akkor van esélye a borpiacon versenyben maradni, ha a minőségi termelést választja - hangsúlyozta az államtitkár. Ezzel kapcsolatban mondta el, hogy várhatóan augusztusban lezárulhat a tihanyi borvidék minőségi eredetvédelmének eljárása. Hozzátette: a Balaton-felvidéken így a Somló után egy újabb különleges minőségű eredetvédelemmel felhatalmazott térség is lesz, "ami az árkategória módosítását is jelenti majd a tihanyi borok esetében". Hazánk inkább az ültetvények korszerűsítésére, szőlőfajták megújításra szeretné a támogatást fordítani.