Biogázüzem épült Pálhalmán

Vágólapra másolva!
Haszonállatok trágyájából biogázt készítő üzem épült Pálhalmán, 2,5 milliárd forintos beruházással. Több mint ötezer háztartás áramellátására lesz elég a teljesítmény.
Vágólapra másolva!

Megkezdődtek az úgynevezett hidegpróbák a 2,5 milliárd forintos beruházással felépült pálhalmai biogázüzemben - közölte az MTI érdeklődésére a beruházást megvalósító Agrospeciál Kft. ügyvezető igazgatója.

Kovács Tamás tájékoztatása szerint az 1,7 megawatt teljesítményű üzem évi 6 millió köbméter - 5-6 ezer háztartás villamosenergia-ellátásához elegendő - biogázt állít majd elő 90 ezer tonnányi szerves trágyából, valamint növényi hulladékból.

Ezzel évi 35 ezer tonna széndioxid-kibocsátástól mentesíti a környezetet. A keletkezett széndioxid-megtakarítást az üvegházhatás csökkentése érdekében aláírt kiotói egyezmény keretében, közös megvalósítási program alapján, 2008 és 2012 között Ausztria megvásárolja a kft.-től.

A biogázüzemben a kft. évi 5 millió liter tejet adó, 700 férőhelyes tehenészeti és tizenhatezer hízott sertést kibocsátó sertéstelepén, valamint egy szomszédos szövetkezet sertéstelepén keletkezett trágya, hígtrágya és növényi hulladék feldolgozását és a keletkezett metán elégetését végzik, zárt technológiával. Erre a célra négy nagy kapacitású fermentor szolgál.

Az áramot gázmotorral fejlesztik, a keletkezett hőt pedig a tervek szerint az állattartó telep fűtésére, illetve klimatizálására használják majd. A beruházás egy év alatt készült el, és várhatóan októberben avatják fel. A kivitelezés fővállalkozója a Hese-Biogas GmbH.