Gyanús a hivalkodó leértékelés

Vágólapra másolva!
Nyári kiárusítási lázban ég az ország, legalábbis a kereskedők máris beindították az akciókat. A kirakatok többségét a 70-90 százalékos leértékelésre utaló számok töltik be. A szakemberek azonban óvatos vásárlásra intenek, mert hiába a varázslatos kirakat, az akció általában nem minden termékre vonatkozik. A kereskedők szerint nem szemfényvesztés, amit tesznek, mert a legtöbben csak akciónál nyitják nagyobbra a pénztárcát. Egy átlagos vevő húsz-harminc ezer forintot költ ilyenkor, egyébként pedig csak a kirakatokban gyönyörködik.
Vágólapra másolva!

A nyugati országok gyakorlata szerint idén nálunk is hamarabb indult a nyári vásár. Fontos lett a leértékelés, mert a családok egy része csak a kiárusítás idején engedheti meg magának, hogy tetőtől-talpig felöltözzön - mondta lapunknak Lóránd Gábor piackutató. A többség ezért már várta az akciókat. A leértékelés azonban nem minden üzletben jelent fél vagy annál alacsonyabb árat, a kereskedők egy része ugyanis csak néhány terméket áraz le, a többit pedig teljes áron árusítja. Ugyanakkor azon se lepődjünk, meg ha, a tavalyi áruval találkozunk sok helyen, ugyanis ilyenkor próbálnak a kereskedők megszabadulni a raktáron maradt termékektől.

Lóránd Gábor szerint az árubőséggel nincs gond, csak némely hirdetés félrevezető. Az okos vevő ezért először tesz egy kört, számol, viszonyít és csak utána vásárol. A gond az, hogy a jobb, márkásabb termékeket alig, vagy egyáltalán nem értékelik le.

A szezonvégi fölös készlet nem üzleti hiba (bár erre is akad példa, amikor karácsony táján úszógumi, vagy éppen fürdőruha alatt hajlik a polc), hanem a kereskedelem "velejárója"- mondta az [origo] - nak Vámos György. Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára szerint a kereskedőnek széles árukínálattal kell várnia a vásárlót a szezon derekán is, természetes, hogy marad áru a polcokon, és a raktárban is. Ugyanakkor a kiárusítás veszteség a kereskedő elszámolásában, ezért sem kezdhető bármilyen korán a szezonvégi vásár. Jogszabály azonban nem korlátozza sem a kiárusítás mértékét, sem pedig időpontját, időtartamát.

Sok vásárló ugyanakkor eleve azzal számol, hogy majd a kiárusításban veszi meg a kinézett terméket. Ez némi kockázattal is jár, hiszen előfordulhat, hogy pontosan a kívánt szín, vagy megfelelő méret már idő előtt elfogy.

Előfordul, hogy egyes üzletekben, vagy éppen a reklámban már messziről jól láthatóan hivalkodik a kiárusításban igencsak csábító "90 százalékos felirat", hirdetve a leárazás mértékét. Az üzletbe belépve azonban megdöbbenve tapasztaljuk, hogy alig mozdultak lefelé az árak. Az engedmény mértékének egyértelműnek kell lennie, a vásárló nem téveszthető meg - fogalmazott az OKSZ főtitkára. Hasonlóan gyanús a "csak ma" vagy az "utoljára mai napon" feliratok. Lehet ugyanis, hogy egy éve rakták ki a vevőcsalogató táblát. A termékek pedig azóta is ugyanazon az áron kaphatók.

Sok helyen az árazást sem vitték túlzásba, így a régi mellett több árat is találhatunk egy-egy terméken. Ha több árcédulát talál a vásárló ugyanazon a terméken, akkor a jogszabályok szerint a feltüntetett kisebb árat kell fizetnie.

Az idei leértékelésnél is több kereskedő táblán hirdeti a pénztárnál, hogy "Akciós árut nem cserélünk!" Pedig leértékelt árura is vonatkozik a jótállás, szavatosság, és a minőségi hiba miatti csere. Így, aki a blokkot eltette, nyugodtan reklamálhat az olcsóbban vásárolt, de rosszul összeragasztott cipőtalp miatt. Amennyiben a megvásárolt termék minőségi hibás, akkor a kereskedőnek először a javítást vagy a cserét kell felajánlania, ám ha már nem kapható a megvásárolt cipő, akkor árengedményt adhat, vagy vissza kell téríteni a teljes árat. Sajnos azt nem tudtuk meg, hogy egy leértékelés során hány reklamáció van átlagosan az üzletekben, mint, ahogy az ilyenkor szerzett bevételt is üzleti titokként kezelik a kereskedők. Egy biztos: a KSH legfrisebb adati szerint csökkent a tavalyi évhez képest a kiskereskedelmi forgalom.

A KSH kimutatása szerint a kiskereskedelmi forgalom 2007. első négy hónapjában összesen 1777 milliárd forint, ezen belül az áprilisi értékesítés 500 milliárd forint volt. A 2007. évi áprilisi értékesítés változatlan áron - az eladott áruk mennyiségét tekintve - 1,8 százalékkal kisebb az előző év áprilisánál, tehát csökkent az eladott árumennyiség.

Magyarországon egyébként két nagyobb leértékelés van, januárban a téli, és egy nyári vásár. A nyári leértékelési szokás a rendszerváltás után változott meg. Addig augusztus 20-a után kezdődött az akció. Ma pedig a nyugati országok leértékeléshez és a szabadságolásokhoz igazítják az időpontot. Évről-évre azonban előbbre csúszik az időpont.