Magyar beruházásba száll be a Meinl Power

Vágólapra másolva!
Az osztrák Meinl Power International energetikai vállalat, a Meinl Bank vállalkozása megállapodásokat írt alá, melyek értelmében finanszírozóként hozzájárul egy magyarországi gázerőművi beruházáshoz. A beruházás értéke 150 millió euró.
Vágólapra másolva!

Az osztrák cég 49 százalékkal részesedik benne a magyar Magyar Villamosművek Zrt. mellett. Az osztrák cég egyébként jelentős kelet-európai beruházások előtt áll, elsősorban szélerőműveket szeretne létrehozni, ugyancsak együttműködés formájában több országban, így Szlovákiában, Lengyelországban és Romániában. Ezen beruházásokra összesen mintegy 780 millió eurót szánna a tőzsdére lépése előtt álló Meinl Power.

Részvénye első nyilvános kibocsátására (IPO) keddtől kerülne sor, és július 24-ig lehetne ajánlatokat tenni. A cég szeretne öt éven belül elérni egy 5 milliárd euró értékű kapitalizációt.