Épülhet a szegedi Árkád

Vágólapra másolva!
Körülbelül 25 milliárd forintért, várhatóan 2009 végére készül el Szegeden a következő Árkád áruház. A német ECE-csoport magyarországi befektetéseinek értéke már 100 milliárd forint fölött van.
Vágólapra másolva!

Miután az önkormányzat módosította a terület szabályozási tervét, zöld utat kapott a szegedi Árkád bevásárlóközpont építése - mondták a Napi Gazdaságnak a helyhatóság sajtóosztályán. A hamburgi székhelyű ECE-csoport, illetve annak magyar cége, az ECE Projektmanagement Kft. mint beruházó mintegy 100 millió euró (körülbelül 25 milliárd forint) beruházással háromszintes, összesen 26-27 ezer négyzetméteres bevásárlóközpontot kíván építeni a dél-alföldi városban.

A társaság és a helyhatóság korábban már arról is megállapodott, hogy a szegedi Árkádot a forgalmas Londoni körúton építik fel. Ehhez azonban módosítani kellett az úgynevezett kenderfonótömb szabályozási tervét. A terület nemcsak ipari, hanem immár kereskedelmi célra is hasznosítható. A beruházó cégnél közölték: a szegedi létesítmény is egyedi tervek szerint, többek között a terület adottságait figyelembe véve valósul meg.

Az építkezés várhatóan 2008 második felében kezdődik és 2009 végén fejeződik be. A mintegy 800 dolgozót foglalkoztató, döntően bérbe adott különböző méretű üzleteket magában foglaló komplexumot a jelenlegi tervek szerint 2010 elején nyitják meg. A Magyarországon 1996-óta jelen lévő ECE elsőként a budapesti Örs vezér terén, majd Pécsett, utoljára pedig Győrben épített bevásárlóközpontot. A cégcsoport hazai beruházásainak értéke immár meghaladja a 100 milliárd forintot. A lap információi szerint az ECE következő hazai beruházását Debrecenben valósítja meg.