Vágólapra másolva!
A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) Szolidaritás a tíz százalékos alapbér-emelés nélkül nem hajlandó aláírni a személyszállítás kiszervezésben érintett munkavállalóira vonatkozó megállapodást.
Vágólapra másolva!

A közlemény szerint a személyszállítási üzletág mintegy tízezer munkavállalójának 2007. július elsejére tervezett kiszervezése előtti utolsó tárgyalási napon sem jött létre sorsukról megállapodás.

A munkáltató ugyanis korábbi megállapodásai és megerősítő nyilatkozata ellenére nem hajlandó részükre - a tagság által is elvárt - 10 százalékos személyi alapbér-emelést biztosítani, ami tevékenység kihelyezésben érintett tagok és a többi vasutas részére is korábban bevett gyakorlatnak számított - mutat rá a szakszervezet.

A VDSZSZ Szolidaritás szerint már csak ezért is szükség lenne az alapbér-emelésre, mivel ennek hiánya óriási bérfeszültséget okozna az ugyanazon munkakörben dolgozók között, akik egy része korábban már a tíz százalékkal megemelt jövedelemmel került át egy másik MÁV-tulajdonban lévő céghez, ahogy például a MÁV Cargo Zrt. esetében is történt. A Szolidaritás mintegy 10 ezer tagjával a legjelentősebb vasúti munkavállalói érdekképviselet.