Olcsó a külföldieknek Budapest

Vágólapra másolva!
Az egyik legolcsóbb város a térségben Budapest. Legalábbis ez derül ki a Mercer személyzeti tanácsadó cég aktuális elemzéséből, amely közel másfél száz nagyváros árviszonyait próbálta összevetni a multinacionális cégek külföldi vezetőinek költségszintje szempontjából.
Vágólapra másolva!

A magyar főváros az elemzés szerint jelenleg 83,1 százalékon áll; ez ugyan meghaladja a 2006-os szintet, de így is csak a lista 60. helyén áll-derül ki a Világgazdaságból.

Budapestnél Prága, sőt Pozsony és Zágráb is drágább. A horvát főváros tavaly óta előzte meg Budapestet - igaz ugyan, hogy akkor még Varsó is előttünk állt, most pedig már lejjebb található a listán.

Mindezek ellenére a kelet-európai városok közül a legjobban Bukarestben drágult az élet: a 2006-os jelentés szerint még a New York-i érték alig 70 százalékából ki tudott jönni ott egy külföldi, ma viszont már 80 százalékhoz közelít a mutató. A rangsorban ez 36 hely ugrást jelentett, a 114.-ről a 78.-ra.

A világ legdrágább városának címét az idén is Moszkva érdemelte ki, azonban az orosz főváros New Yorkkal szembeni "előnye" 24-ről bő 34 pontra emelkedett egy év alatt. Yvonne Traber, a jelentés másik szerzője szerint ebben a rubel felértékelődése ugyanúgy szerepet játszott, mint az oroszországi árszínvonal megugrása. Az amerikai kontinensen természetesen New York vezet.