Vágólapra másolva!
Még mindig érdemes indulni a lakossági energiatakarékossági pályázaton, mivel a becslések szerint az idei keret körülbelül 15 ezer lakás korszerűsítésére elegendő, és egyelőre alig több mint ötödennyien kérelmeztek támogatást. Az első döntések május végén jelennek meg.
Vágólapra másolva!

Az Energia Központ Kht.-hez beérkezett pályázatok számát nehéz összehasonlítani a tavalyi helyzettel, mivel jelentősen megváltozott a támogatási konstrukció - mondta Prieszolné Csomsztek Mária, a központ programigazgatója csütörtökön. Egyrészt csökkent a pályázatonként elnyerhető összeg, nőtt a keretösszeg, és a programhoz kapcsolódó kedvezményes hitel is segíti a pályázókat - tette hozzá.

A támogatásra április 10-e óta lehet pályázni, az első döntés május végére várható. A becslések szerint a pályázat 2,6 milliárd forintos kerete mintegy 15 ezer pályázatra elég.

A lakossági energia-megtakarítás támogatása, valamint a lakossági megújuló energiahordozó-felhasználás támogatása című pályázatra az idén 2,6 milliárd forint áll rendelkezésre. A pályázat kiírásával egy időben a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) meghirdette az ehhez kapcsolódó kedvezményes hitelprogramot, amelynek kerete 16 milliárd forint, kamata jelenleg éves szinten 6,4 százalék.

A kormány a következő hét évre 120 milliárd forintos program indításáról döntött energiatakarékossági célból magánfelhasználók számára. A meghirdetett lakossági energiatakarékossági programban az MFB-n keresztül hét év alatt 100 milliárd forintos kedvezményes hitelkeretet biztosítanak, ehhez további 15-20 milliárd forint vissza nem térítendő állami támogatás társulhat. A program ez alatt a hét év alatt 120-130 ezer lakás energiatakarékossági beruházásához járul hozzá, így 2013-ra, mai áron számolva 40-50 milliárd forint megtakarítás érhető el.