A botrányok ellenére virágzik a Siemens

Vágólapra másolva!
A megvesztegetési botrány és a vezetői válság ellenére virágzik az üzlet a Siemensnél. A társaságnál szerdán döntenek arról, hogy újabb öt évre meghosszabbítsák-e a jelenlegi vezérigazgató, Klaus Kleinfeld szeptemberben lejáró megbízatását.
Vágólapra másolva!

A második negyedben jelentősen nőtt az adózott eredmény, s meghaladta az elemzők által vártat. A felügyelő bizottság elnöke, Heinrich von Pierer - miközben határozottan cáfolta, hogy tudomással bírt volna a vezetése idején történt korrupciós tevékenységről - a múlt héten bejelentette lemondását.

A csoport adózott eredménye 36 százalékkal 1,3 milliárd euróra nőtt a szeptemberrel záruló idei üzleti év második negyedében, azaz január-március között az egy évvel korábbihoz képest. Az üzemi eredmény 49 százalékkal 2 milliárd euróra emelkedett.

Elemzők 1,8 milliárdot vártak. Az árbevétel 10 százalékkal 20,6 milliárd euróra nőtt, a megrendelések 9 százalékkal 23,5 milliárd euróra emelkedtek.
A Siemens vezetése egyelőre nem részletezte a jó eredmények hátterében álló piaci fejleményeket.

Tavaly a szeptemberrel zárult üzleti évben a Siemens 38 százalékkal 3,106 milliárd euróra növelte az adózott eredményét az előző évi 2,248 milliárdról. Az üzemi eredmény 12 százalékkal 5,256 milliárd euróra nőtt 4,687 milliárdról. A bevétel 15,2 százalékkal 87,325 milliárd euróra emelkedett 75,445 milliárd euróról