Túl alacsony a ponty ára a termelők szerint

Vágólapra másolva!
A haltermelőknek össze kellene fogniuk, hogy megfelelő árat érjenek el a koncentrálódott kereskedelem feltételei között - véli Orosz Sándor, a Haltermelők Országos Szövetségének és Terméktanácsának (Haltermosz) az ügyvezető elnöke. Az ágazat számára emellett fontos lenne, hogy növekedjen a hazai fogyasztás.
Vágólapra másolva!

A magyarok halfogyasztásában némi előrelépést jelent Orosz Sándor szerint, hogy egy évtized alatt a 1 kilogrammal sikerült növelni a fogyasztást. Ugyanakkor még van mit tenni, hiszen Magyarországon évente egy ember mintegy 3,7 kilogramm, élősúlyra számítva 5,5-6 kilogramm halat fogyaszt. Ez az ausztriai fogyasztás fele, az uniós átlagfogyasztásnak pedig 25 százaléka.

Magyarországon az utóbbi időben évente mintegy 23 ezer tonna halat termelnek. Ez a mennyiség az utóbbi években csupán kisebb változásokat mutat. A megtermelt hal mennyiségének kétharmada ponty, 11 százaléka busa, 11,7 százaléka afrikai harcsa, 4 százaléka amur és mintegy 1 százaléka harcsa. A magyarországi haltermelés éves árbevétele 12-14 milliárd forint körül alakul a gazdálkodási körülményektől függően.

A magyar halak exportja nem jelentős, évente néhány száz tonnát tesz ki. A halbehozatal ugyanakkor éves szinten eléri a 17-18 ezer tonnát, ezek döntő hányada tengeri hal.

Az ügyvezető elnök a piaci viszonyokkal nem elégedett, mivel szerinte a haltermelők és a halászok általában nem kapnak termékükért számukra megfelelő árat a piacon a kereskedőktől. Jelenleg Magyarországon pontyot 600-800 forint között vehetnek a vásárlók, míg az afrikai harcsafiléért 1300-2000 forintot kell adniuk kilogrammonként.