Sztrájkhullám fenyegeti a Deutsche Telekomot

Vágólapra másolva!
A sztrájk további kiszélesítésével fenyegeti a Deutsche Telekomot a ver.di szakszervezeti szövetség. Bejelentésük szerint akár hetekig folytatják a sztrájksorozatot, ha a társaság továbbra is megtagadja, hogy a kiszervezési védelemről tárgyaljon.
Vágólapra másolva!

A vezetés és a ver.di tervezett újabb tárgyalásait csütörtök este hétfőre napolták el. A ver.di nyilatkozata szerint eddig nem történt közeledés az álláspontokban.

Ha nem vezetnek eredményre a tárgyalások, a konszern az átalakítást a munkavállalói oldal hozzájárulása nélkül is végrehajtja.

Csütörtökön már kiszélesedett a Deutsche Telekom dolgozóinak sztrájkmozgalma: a szerdán ezer ember részvételével több helyszínen kezdődött figyelmeztető sztrájk után csütörtökön országosan már 8 ezren tették le a munkát.

A figyelmeztető sztrájkot a ver.di német szakszervezeti szövetség hirdette meg, tiltakozásul a Deutsche Telekom tervezett átalakításáról, mintegy 50 ezer dolgozó kiszervezéséről.

René Obermann vezérigazgató a T-com vezetékes részleg teljes szétdarabolását tervezi, majd egy önálló társaság létrehozását - ez lenne a T-Service -, amelybe a T-Comból, a T-Systemsből és a T-Mobile-ból mintegy 25 ezer dolgozót tömörítenének, de a teljes állományi létszám elérné az 50 ezer főt.

A heti munkaidő az eddig 34 óra helyett 38 óra lenne itt, és a T-Service-ben többek bére a korábbinak még a 60 százalékát sem érné el.

A cég pénzügyi vezetője szerint ugyanis az itt újonnan munkát kezdő műszakiak fizetését a korábbi 34 ezer helyett évi 20 ezer euróban állapítanák meg. A változtatások végrehajtásával mintegy 900 millió eurót akar megtakarítani a konszern vezetése.