Pénzt kapnak a pécsiek a távhőszolgáltatótól

Vágólapra másolva!
Mivel a fűtési szezonban az átlaghőmérséklet jóval meghaladta a vártat, a pécsi távfűtő vállalat körülbelül félmilliárd forintot fizet vissza 24 ezer ügyfelének, Budapesten erre nem lehet számítani, mert más a számlázási rendszer. Korábban egyébként a kormány a gázszolgáltatókat is erre kötelezte.
Vágólapra másolva!

A szokásosnál enyhébb tél eredményeként, összesen mintegy félmilliárd forintot visszafizet lakossági fogyasztóinak a pécsi távhőszolgáltató Pétáv Kft. május 15-től - közölte a cég ügyvezető igazgatója szerdán. Gasz Zoltán beszámolt arról, hogy a baranyai megyeszékhelyen a visszatérítés mintegy 24 ezer lakás- és háztulajdonost érint, akiknél az elmúlt hónapokban befizetett fűtési díjak magasabbak voltak a tényleges fogyasztásnál. Magyarázata szerint ennek oka, hogy a fűtési szezonban az átlagos hőmérséklet a tervezettnél 3,5 Celsius fokkal magasabb volt, ez hőenergiában 20-25 százalékos megtakarítást eredményezett.

Az ügyvezető igazgató kitért rá: az enyhe tél a cég számára az árbevétel csökkenését, a 120 kilométer hosszú vezetékrendszernek az optimálisnál visszafogottabb működtetése pedig a vártnál nagyobb hálózati veszteséget eredményezett. A társaság árbevétele tavaly mintegy 9 milliárd forint, adózás előtti nyeresége 20 millió forint volt. Az idei terv 10 millió forint adózás előtti nyereség, melyet fejlesztésekre, illetve a tőketartalék növelésére fordítanak - mondta el Gasz Zoltán.

Az 1962-ben, a Főtáv után az ország második távhőszolgáltató vállalataként megalakult, önkormányzati többségi tulajdonú és 250 embert foglalkoztató Pétáv 31 ezer lakossági és több mint 400 közületi fogyasztót lát el hőenergiával.

A Főtáv Zrt.-nél nincsenek hasonló problémák, mert Budapesten más számlázási rend van - mondta el az [origo] érdeklődésére Lázár Róbert, a cég sajtóképviselője. Pécsett ugyanis előleget is számláznak, amellyel időnként elszámolnak, ezzel szemben a Főtáv a tényfogyasztás alapján, a mérőóra állását havonta leolvasva küldi ki számláit. Ebből következően nem állhat fenn különbözet a valós fogyasztás és a számlán szereplő összeg között - tájékoztatott Lázár Róbert.

Korábban a gázszolgáltatókkal kapcsolatban is felmerült, hogy az enyhe tél ellenére túlságosan magas összegre szóló csekkeket állítottak ki. Ezt az átalánydíjas rendszer okozta, amelyre ugyanakkor a szabályozás nem nyújtott megoldást. A kormány ezért márciusban rendeletet módosított, így a fogyasztók már visszaigényelhetik túlfizetéseiket.

[origo]/MTI