Változatlanul romlik a magyar fizetőképesség

Vágólapra másolva!
Csaknem 24 százalékkal nőtt a cégek fizetésképtelenségi mutatója az idei év első negyedében 2006 hasonló időszakához képest. A leginkább kockázatos iparágaknak továbbra is az építőipar valamint a kis- és nagykereskedelem minősülnek.
Vágólapra másolva!

A Coface Hungary előrejelzése szerint igen nehéz két-három esztendő következik, s az egész gazdaságon átívelő kockázatnövekedésre kell felkészülni. Csődszempontból továbbra is a kényszervállalkozások, valamint a kinnlevőségeiket nem kezelő cégek vannak a legnagyobb veszélyben.

A Coface Hungary legfrissebb elemzése szerint 2007 első negyedévben 24 százalékkal nőtt a fizetésképtelenséggel kapcsolatos hazai cégeljárások száma. A cégek száma, már megszokott módon, annak ellenére is növekedett, hogy eddig nem látott módon szűntek is meg Magyarországon. Ennek az oka sajnos nem a gazdaság élénkülése, hanem főleg a bajba került cégek "trükkös" átalakulása annak érdekében, hogy hitelezői elől megmentsék a cég vagyonát, vagy üzleti tevékenységét.

Ma már nem szégyen a nemfizetés, csak a körbetartozásra kell hivatkozni, amely érvet mindenki elfogad. Kevés életképes javaslat születik a gondok gyökerét képező körbetartozások enyhítésére. Magyarországon a társaságok legtöbbjének nincs átgondolt kockázatkezelési stratégiája. Gyakran maguk a hitelezők is felelősek a késedelmesen fizető ügyfelek rossz adóssá válásáért. Sok cég azért nem lép fel időben partnerével szemben, mert fél attól, hogy ha ezt megteszi, nem kap a jövőben megrendelést.

Magyarországon a kisebb, tőkehiányos cégek képtelenek az "elővigyázatosságra". Csupán 500 cég használ hitelbiztosítást, és csak 900 vásárol rendszeresen hitelminősítést, a kinnlevőségek kevesebb mint 2 százaléka kerül csak behajtó céghez, noha az éves forgalmuknak csupán néhány ezrelékébe kerülne. Létfontosságú lenne azonban, hogy a vállalatok ezeken a beidegzett szokásokon változtassanak, hiszen a gazdaság fizetőképessége rohamosan romlik.