Kevesebb a vártnál az államháztartási hiány

Vágólapra másolva!
A Pénzügyminisztérium (PM) kedden délután teszi közzé az államháztartás márciusi előzetes adatait. A PM márciusra önkormányzatok nélkül 373,1 milliárd forint pénzforgalmi hiányt vár, az első negyedévre 786,2 milliárd forintot.
Vágólapra másolva!

Februárban az államháztartás 216,9 milliárd forint deficittel zárt, az első két hónap összesített hiánya 413 milliárd forint volt, ami a GDP 1,6 százalékával egyenlő. Tavaly márciusban az államháztartás hiánya 353,7 milliárd forintot tett ki, az első negyedévi deficit 789,2 milliárd forint volt.

Elemzések szerint a tervezettnél jobban alakulhat az idén az államháztartás hiánya - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kedden az Economist brit gazdasági napilap által szervezett konferencián, Budapesten. A kormányfő szavai szerint az idén a kiadások a terveknek megfelelően, míg a bevételek jobban alakulnak.

Az év első két hónapjának költségvetési folyamatai folytatódtak márciusban is - jelentette ki Veres János pénzügyminiszter szerdán a Magyar Televízió Nap-kelte cím műsorában. Az első két hónapban valamivel a PM által előzetesen prognosztizáltnál alacsonyabb volt az államháztartás hiánya.

A pénzügyminiszter megerősítette, hogy a fiskális szigor véget érhet ugyan a következő évben, de a reformok folytatódnak. A reformok - az állami feladatok felülvizsgálatának - államháztartási hatását abban jelölte meg, hogy azok érdemben csökkentik az állami kiadásokat, miközben stabilizálják a bevételeket.

Az egészségügyi reform idei hatásáról szólva Veres János jelentős eredménynek nevezte, hogy az egészségügyi kiadások várhatóan nem lépik túl a tervezett szintet. Az elmúlt években ugyanis több tízmilliárd forint volt rendre a terület hiánya.

A nyugdíjreformmal kapcsolatban a pénzügyminiszter tavasz végére, a nyár elejére ígért konkrétumokat, miután a nyugdíjkerekasztal kidolgozza álláspontját. Ezzel kapcsolatban kijelentette: amennyiben a tíz évvel ezelőtti nyugdíjreform teljes mértékben megvalósult volna, akkor is szükség lenne a rendszer átalakítására, mert az akkor vártnál magasabb a várható élettartam és rosszabb a munkaerőpiacon aktívak és inaktívak aránya. Változatlan sarokfeltételek mellett a rendszer finanszírozhatatlan - szögezte le a miniszter.

Veres János utalt arra, hogy változtatások szükségesek még a munkanélküliek ellátórendszerében és a szociális támogatások rendszerében is.

Elmondta, hogy az államháztartásban felvetődött egy költségvetési hivatal létrehozásának terve. A pénzügyminiszter nem látja egy átfogó adóreform esélyét, de elképzelhetőnek nevezte néhány kisebb adófajta megszüntetését és ennek révén az adóarányok megváltoztatását.