Nőtt a T-Online bevétele, csökkent az eredménye

Vágólapra másolva!
Megtartotta piacvezető pozícióját a T-Online a hazai internetpiacon. Széles sávú internet-előfizetőinek száma átlépte a 400 ezres határt, és hirdetési bevételei is kiemelkedően alakultak.
Vágólapra másolva!

A T-Online 2006-os árbevétele az egy évvel korábbihoz képest csaknem 22 százalékkal, 34,8 milliárd forintra nőtt. Adózás előtti eredménye elérte az 1,7 milliárd forintot - ismertette pénteki sajtótájékoztatóján Szász Dániel pénzügyi vezérigazgató-helyettes.

A vállalat adózás előtti eredménye 2,2 milliárdról 1,7 milliárdra csökkent, az EBITDA azonban 3,18 milliárdról 3,415 milliárdra emelkedett. A korábbi időszak 42,2 százalékos költségnövekedése helyett most csupán 27,7 százalékkal emelkedtek a költségek, miközben a szervezet létszáma alig változott.

A T-Online piaci részesedése a széles sávú internet-előfizetések terén tavaly is a legnagyobb volt (42 százalék), mivel a széles sávra előfizető ügyfélköre 60 százalékkal nőtt (ezen belül 54 százalékkal az ADSL, 118 százalékkal a kábelnet). Az internet-előfizetők száma összesen egyharmadával bővült, a jelenlegi adat 427 ezer fő.

Szász Dániel kiemelte, hogy Magyarországon először 2006-ban haladta meg az otthon internetezők száma a másutt internetezőkét, ezt részben a cégnek a "digitálisan éretlen lakosság" internettel való megismertetésére irányuló programnak, illetve az ezzel összefüggő árcsökkentésnek tudják be.

A tavalyi év meghatározó beruházásaként említette az IPTV néven indult T-Home TV szolgáltatást, amely a tervek szerint az év végére 42 városban lesz elérhető. A kiépítésének költsége felelős elsősorban az alacsonyabb adózás előtti eredményért.

A tartalomszolgáltatási eredmények részletes értékelésekor a vezérigazgató-helyettes kifejtette, háromféleképpen zajlott a növekedés: akvizícióval (pl. iwiw, Adnetwork), együttműködési megállapodásokkal (Blogter, G-Portal, Sztaki-szótár) és saját fejlesztéssel (Videa, Ok.hu).

A piaci átlagnál jobban alakult az internetes portálok hirdetési bevétele: a Magyar Online Hirdetési Index (MOHI) 49,85 százalékos növekedési átlagát meghaladva 63 százalékkal gyarapodott.

Kérdésre válaszolva elmondta, a széles sávú forgalom korlátját a jövőben 150 gigabájtról 300 gigabájtra tervezik emelni, de a korlátozás teljes eltörlése nincs napirenden. Terveik között szerepel viszont, hogy minden ötödik magyar háztartásban legyen T-Online-internet, továbbá jelentősen készülnek fejleszteni a mobilplatformot és a már említett T-Home TV-t.

A közeljövőben várható a [freemail] levelezőrendszer megújítása, az iwiw bővítése és átalakítása. Emellett a cég arra törekszik, hogy hang- és televíziós szolgáltatást nyújtson internetes alapon, és ezáltal minél több háztartás "digitális otthonná" váljon.

Az [origo] kiadója a T-Online.