Ecostat: Erősödik a pénzügyi bizalom

Vágólapra másolva!
Nagy valószínűséggel teljesül jövőre az államháztartási hiány 3 százalékos csökkenése az Ecostat gazdaságelemzése szerint. Jelentősen javul továbbá a külkereskedelmi egyenleg, és a beruházások is újra növekedésnek indulnak - áll az előrejelzésben.
Vágólapra másolva!

Az államháztartási hiány idén meghaladja a GDP 10 százalékát, jövőre pedig annak 6,8 százaléka lehet, ez megegyezik a kormányzati célokkal - mondta el Belyó Pál, az Ecostat Gazdaságelemző és Informatikai Intézet igazgatója a Gazdasági Bizalom és Fejlődés 2006-2007 fordulóján című kiadvány ismertetőjén. Az intézet szerint az államháztartási hiány 3 százalékpont körüli mérséklése teljesíthetőnek tűnik. A jövő évi mérlegjavulás alapvetően az adó- és járulék-bevételek növekedéséből származik, azonban kockázatot jelenthet az adóalap prognosztizálttól eltérő emelkedése.

A bruttó hazai termék (GDP) idén 4 százalékkal, jövőre pedig 2,4 százalékkal nőhet az Ecostat decemberi előrejelzése szerint. A beruházások teljesítménye idén 0,4 százalékkal mérséklődik, majd 2007 második felétől élénkül, mértéke az év egészében elérheti a 4,2 százalékot az Ecostat számításai szerint.

A munkanélküliségi ráta idén eléri a 7,6 százalékot, jövőre pedig 7,8 százalékra emelkedhet. A külkereskedelmi áruforgalmi mérleg hiánya a jövő évben az idei 2,5 milliárd euróról 1,5 milliárdra csökken, és a szolgáltatások egyenlege is javul. A magyar gazdaság iránti bizalom helyreállításával, a működő tőke beáramlása jövőre elérheti a 4 milliárd eurót. A folyó fizetési mérleg GDP-arányosan az idei 7,1 százalékról jövőre 6,1 százalékra csökken, és így összege elérheti a 6,2 milliárd eurót.

Az idei év első hónapjaiban az infláció történelmi mélypontra süllyedt. Az év utolsó harmadában a hatósági árintézkedések nyomán az árindex megugrott, a dezinflációs trend az év végén megtört. Az áremelkedést elsősorban az ártámogatások leépítése, az áfakulcs emelése okozta. Jövőre az áremelkedés üteme az év közepéig magas lesz, az áfakulcs emelésének áthúzódó hatása több hónapig érződik majd. Emellett az energiaárak további emelkedése várható, nőnek a közlekedési tarifák és a kommunális ellátás díjai. Az élelmiszerek árnövekedése viszont mérséklődik, az importcikkek ára az ideinél lassabban emelkedik az erős forint miatt. A jövő évre 6,4 százalékos áremelkedéssel számol az intézet az idei 3,8 százalékot követően, az év második felében a drágulás mértéke mérséklődhet.

A jegybanki alapkamat szerintük 6,5-7 százalékra csökkenhet jövőre. Megállapításuk szerint a konvergenciaprogramban bemutatott intézkedések hatására a forint árfolyama stabilizálódott. A pénzügyi bizalom folyamatosan erősödik, 2007 végére 254-256 forint/euró árfolyamot valószínűsít az Ecostat.