Bírsággal büntethetik a zajos repülőket

Vágólapra másolva!
Egyebek mellett új fel- és leszállási útvonalakkal csökkentené a repülőgépek zajszennyezését a Budapest Airport és a HungaroControl. A zajcsökkentő szabályokat legjobban betartó pilótákat jutalmaznák, ám a szabályokat megszegők bírságra számíthatnának.
Vágólapra másolva!

A repülőgépek zajhatásainak csökkentése érdekében 21 javaslatot dolgozott ki a Budapest Airport (BA) és a HungaroControl a zajstratégia keretében - jelentette be Kiss László, a HungaroControl vezérigazgatója és Stewart Wingate, a BA vezérigazgatója. A javaslatok nyomán megváltoznának a fel- és leszállási útvonalak, új szabályok vonatkoznának az éjszakai repülésekre, és a Budapest Airport bírságolási hatáskört kapna. A javaslatokat a BA tervei szerint február 28-ig benyújtják a Polgári Légiközlekedési Hatóságnak (PLH), és a gazdasági tárcának is jóvá kell hagynia őket.

A javaslatok szerint megváltozik a Ferihegyről nyugati irányban felszálló gépek útvonala, a gépek az M0-s vonalát követik majd, így fellélegezhetnek a zuglói és a kőbányai lakosok. A leszálló gépeket elirányítják a budai hegyek fölül, és folyamatos, halkabb hajtómű-működést írnak elő a leszállás közben, egyben javasolják a sugárfék használatának tilalmát is az éjszakai órákban. A zajos gépek éjszakai közlekedésének tilalmára, illetve a repülőtér csendesebb üzemeltetésére szintén javaslatot dolgoztak ki.

Annak érdekében, hogy a pilóták megismerjék az új eljárásokat, a BA és a HungaroControl együttműködik a légitársaságokkal; sőt, a terv szerint jutalmaznák a zajcsökkentő szabályokat legjobban betartó pilótákat. A szabályokat megszegőkre viszont bírságot róna ki a PLH nevében a BA. A zajbírság összegére konkrét javaslat még nem született, de az üzemeltetők elmondták, hogy Angliában ez 350 és 700 euró között változik. A Heathrow repülőtéren például a zajbírság bevezetésének első évében két-háromszázezer euró bírságot fizettek a légitársaságok, ám az összeg a szabályok betartásával egyre inkább csökkent, tavaly szinte a nullával volt egyenlő. A BA hasonló tendenciára számít Budapesten is.

A tervezett javaslatok egy része költségmegtakarítást, másik része ráfordítást jelent a légitársaságoknak, ám ez az összeg nem jelentős - mondta Stewart Wingate, aki a BA zajstratégiával összefüggő beruházási kiadását nem ismertette. A privatizációs szerződés értelmében 2011 végéig 260 millió eurós fejlesztés valósul meg a repülőtéren.

Az Európai Bizottság jóváhagyta a Hochtief ferihegyi ügyletét

Az Európai Bizottság mint versenyfelügyelet jóváhagyta, hogy a legnagyobb német építőipari vállalat, a Hochtief repülőtér-üzemeltető egysége, továbbá a német állami Kreditanstalt für Wiederaufbau pénzintézet és a kanadai Caisse de Dépot et Placement du Québec konzorciuma megvegye a Budapest Ferihegy Nemzetközi Repülőtér Üzemeltető Rt. (Budapest Airport) 75 százalékát mínusz egy szavazatát a brit BAA Plc repülőtér-üzemeltetőtől. A BAA nyár óta a spanyol Grupo Ferrovial építőipari vállalat egysége. Az Európai Bizottság egyszerűsített eljárásban hagyta jóvá az ügyletet, mivel versenyügyi problémát maga nem látott, és az elmúlt egy hónapban egyetlen érdekelt fél sem tett panaszt. Az adásvétel pénzügyi részleteit nem hozták nyilvánosságra.