A világ hatvan év múlva

Vágólapra másolva!
Kína és India lesz a világ két leggazdagabb országa, és nyolc számjegyű Dow Jones-indexet fog ünnepelni a tőzsde világa  legalábbis ezt a jövőképet vázolta fel 2066-ra a londoni Economist Intelligence Unit (EIU) az intézet 60. születésnapján kiadott előrejelzésében.
Vágólapra másolva!

A világ legnagyobb, csaknem 800 elemzővel dolgozó, nem befektetési banki jellegű gazdasági előrejelző cége, amelyet 1946-ban alapítottak, a következő 60 évre szóló, 21 oldalas keddi prognózisában azt írta: 2066-ban számításai szerint a teljes kínai GDP-érték vásárlóerő-paritáson számolva az amerikai hazai össztermék 149,5 százaléka lesz; India GDP-je eléri az Egyesült Államok összkibocsátásának 135,8 százalékát.

A világ akkori 53 legnagyobb gazdasága közé Magyarország és Csehország is befért; az előbbi a 42., az utóbbi az 50. helyen. Igaz, mindkét ország a 2066-ra becsült amerikai GDP-érték kevesebb mint 2 százalékát fogja előállítani az előrejelzéshez fűzött grafikus kimutatás szerint.

Az egy főre jutó GDP arányában Kína és India korántsem lesz világelső, de itt is hatalmas lesz a fejlődés: az EIU prognózisa szerint 60 év múlva Kína fejenkénti hazai összterméke az amerikainak több mint az 50 százaléka lesz, és Indiáé is megközelíti az 50 százalékot.

Az Egyesült Államok nominális GDP-értéke 2066-ban 300 ezer milliárd dollár lesz, Kínáé megközelíti a 450 ezer milliárd dollárt, Indiáé valamivel meghaladja a 400 ezer milliárd dollárt. Amerika azonban a maga GDP-jét 500 milliónál valamivel kevesebb lakossal fogja előállítani, miközben Kína népessége eléri az 1,4 milliárdot, Indiáé pedig az 1,7 milliárd főt.

A globális vállalati szférát azonosíthatatlan nemzetiségű, minden korábbinál gyorsabban és nagyobb mértékben egyesülő megacégek uralják majd, de ezek nem a globalizációellenes tiltakozók kapitalista rémálmai lesznek. A jövő vállalatai a betegségek és a szegénység okozta globális problémák felszámolására fordítják figyelmüket, felismerve, hogy az AIDS-járvány saját alkalmazotti gárdájukat tizedeli, és potenciális fogyasztóik még mindig túl szegények ahhoz, hogy megvásárolhassák termékeiket.

Az EIU a lehetséges jövőbeni megavállalatok közé sorolja a Rambaxi-Pfizer-SmithKline-Beecham-Novartis gyógyszeripari konglomerátumot, a Tatasoftot - a Microsoft és az indiai Tata ipari csoport egyesülésének termékét -, Google-Goldman-Sachs internetes és befektetési óriást, valamint az OxbridgeHarvardot, amely nyilván az oxfordi, a cambridge-i, valamint az amerikai Harvard egyetem közös vállalkozása lenne.

Az ilyen nagy multinacionális márkanevek "a jó erejét" képviselik majd, és a világ 2066-ban azt fogja ünnepelni, hogy a New York-i értéktőzsde irányadó árfolyammutatója, a Dow Jones éppen elérte a 10 milliót, vélik az EIU londoni előrejelzői.

A cég a fejlődés árnyoldalai közé sorolja a világ lakosságának elöregedését. A jelentés szerint nagy biztonsággal megjósolható, hogy 2066-ban az átlagos életkor 40 év lesz a jelenlegi 28 helyett, és 10 százalékról 20 százalékra növekszik a legalább 60 évesek aránya.

Az Európai Unión belül ez a folyamat még markánsabb: itt a lakosság harmada-fele lesz 60 évnél idősebb hatvan év múlva, és a munkaerőhiányt ukránok, oroszok, észak-afrikaiak és törökök pótolják. Ezeknek az országoknak a zöme egyébként egy még nagyobb, de lazább unió tagja lesz, áll az előrejelzésben.