Olcsóbban épülhet meg az M7-es

Vágólapra másolva!
A Nemzeti Autópálya Zrt. a jövő hét közepére tervezi az M7-es autópálya Balatonkeresztúr-Nagykanizsa közötti szakaszának építésére kiírt tender eredményhirdetését.
Vágólapra másolva!

A Világgazdaság című napilap értesülése szerint az osztrák-magyar Porr-Viadom-Terrag-Asdag konzorciumon kívül az összes pályázót kizárták az M7-es tenderen, amely a 36,5 kilométeres szakaszt 43,7 milliárd forintért építi meg. Ez kilométerenként 1,2 milliárd forintot jelent, ami lényegesen alatta van a beruházás 70 milliárd forintos irányárának számító úgynevezett mérnökárnak.

Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter augusztus 9-én visszaküldte a Nemzeti Autópálya (NA) Zrt.-nek az M7-es autópálya Balatonkeresztúr-Nagykanizsa közötti szakasza megépítésére kiírt tender nyertesére tett javaslatát. A miniszter egyben felkérte a cég vezetését, hogy független jogi és műszaki szakértő bevonásával vizsgálja meg az újra beadott pályázatokat, és ennek megfelelően hozza meg felelős, végleges döntését.

Kóka János döntését akkor azzal indokolta, hogy a pályázók több mint felét kizárták a versenyből, valamint felmerült, hogy bizonyos pályázók pótmunkák utólagos megrendelésének reményében kínáltak kedvező árat.
Az NA Zrt. bíráló bizottsága augusztus elején hatból négy pályázónak - ajánlatuk érvénytelensége miatt - a kizárását javasolta a versenyből.

Az augusztus 9-én elindított vizsgálat lefolytatását követően a bíráló bizottság ismételten javaslatot tesz az NA Zrt. elnök-vezérigazgatójának, aki az igazgatóság és a felügyelő bizottság határozatának megfelelően újabb tulajdonosi döntést kér a gazdasági és közlekedési minisztertől.

Az NA Zrt. szerint az eljárás semmiképpen sem hátráltatja a sztrádaszakasz tervezett 2008. májusi átadását.