A munkaadóknak tetszik a konvergenciaterv

Vágólapra másolva!
A konvergenciaprogrammal kapcsolatban egyeztetett a kormány a munkaadókkal csütörtökön. A konvergenciapályában egyetértés volt, Veres János pénzügyminiszter szerint a munkaadók több javaslatát beépítik a konvergenciaporgramba. Az egyeztetés hétfőn az Országos Érdekegyeztető Tanács plenáris ülésén folytatódik.
Vágólapra másolva!

A kormány és a munkaadók egyetértenek a konvergencia programban megjelölt fő célokkal, s abban is, hogy a 2009-re kitűzött makrogazdasági számokat az ország érdekében tartani kell - mondta a pénzügyminiszter a konvergencia programról a munkaadókkal tartott csütörtöki, budapesti konzultációt követően. Veres János közölte: a kormány a munkaadók javaslatai közül többet is beépít a program tervezetébe.

"Alapvetően egyetértés alakult ki közöttünk abban, hogy a fő kereteket mindenképpen tartani szükséges, azaz, a 2009-re kitűzött makrocélok (...) az ország érdekében (...) tartandó célok. Ehhez a kormány eltökéltségét és határozottságát kérték a partnerek" - fogalmazott Veres János. Hozzátette: "természetesen szándékunknak megfelelően erről biztosítottuk a partnereket".

A pénzügyminiszter közölte: a kormány az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) munkaadói oldalának képviselőivel áttekintette a konvergencia program tervezetével kapcsolatos legfontosabb kérdéseket. Elmondta, hogy az elhangzott véleményekről a kormányt a miniszterelnökkel közösen tájékoztatják. Hozzátette, hogy a javaslatokból több beépül majd abba a javaslatba, amelyet a kabinet várhatóan még csütörtökön elfogad, s amelyet a hétfői OÉT ülés előtt pénteken megküldenek a szociális partnereknek.

A pénzügyminiszter ugyanakkor kérdésre válaszolva sem adott tájékoztatást arról, hogy konkrétan melyek azok a munkaadói javaslatok, amelyeket elfogadhatónak ítél. Mint mondta, a csütörtöki megbeszélésen elsősorban a helyzet értékelésével, a gazdaságfejlesztés kérdéseivel, és a vállalkozások szabályozási körülményeit érintő kérdésekkel foglalkoztak. Veres János elmondta: hétfőn az Országos Érdekegyeztető Tanács plenáris ülésén tovább folytatják az egyeztetéseket.

A kormány csütörtökön vitatja meg a konvergenciaporgram első változatát, közben szerdán a munkavállalókkal, csütörtökön a munkaadókkal egyeztetnek. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök péntekre ígérte a konvergenciaprogram tervezet azon változatát, amelyet a jövő héten az OÉT elé terjesztenek.