Profitot hozhat az árfolyamnyereség-adó

Vágólapra másolva!
Hosszabb távon a tőzsdén kezelő befektetők tőkéjét eléri a a tőzsdei árfolyamnyereség-adó, átmenetileg mégis sokat lehet spórolni annak elodázásával.
Vágólapra másolva!

A kamatadóval kapcsolatban a bankok többféle ajánlattal állnak elő, a tőzsdei árfolyamnyereség-adó optimalizálására viszont már a befektetőnek kell ügyelnie, sőt a bevallást is magának kell intéznie, írja a Világgazdaság.

A befektető a tőkét még augusztusban átteheti például nyílt végű befektetési alapba. Ezzel a megoldással ugyan a kockázatosabb, ám nagyobb nyereséggel kecsegtető részvénypiacokon való közvetlen kereskedésről le kell mondani, ám így a megvásárolt jegyeken elért árfolyamnyereség továbbra is adómentes marad. Lehetséges továbbá, ahogy az augusztus végén tartandó tárgyaláson a BÉT és a Befektetési Alapkezelők Magyarországi Szövetsége (Bamosz) képviselői meggyőzik a parlament különbizottságát arról, hogy a három éven túli, az öngondoskodást elősegítő befektetések váljanak adómentessé, és ezt a törvényhozás is elfogadja.

Aki maga kezeli a portfólióját, annak érdemes lehet osztalékpapírokat tartani, hiszen az osztalékadó szeptember 1-e után, a tőzsdei cégek esetében csupán 10 százalékos lesz. Az osztalékfizetés után a lecsökkent árfolyamú részvénytől kisebb adóteher mellett lehet megválni. Így, ha megfelelő a likviditás a papír piacán is, csökkenteni lehet a fizetendő adó összegét.

Idén augusztus végén nem kell órákig várakozni a brókercégeknél, ami a tőzsdei árfolyamnyereség-adó első, 2001-es bevezetésekor, az év végi átkötések miatt jellemző volt. Míg azonban akkor ezt az adót a brókercégek automatikusan levonták a nyereségből annak kifizetésekor, ez most önbevallás alapján történik az adott évi szja-bevallás készítésekor. Nem érdemes kockáztatni az elhallgatással, mivel adatokat a brókercégek is szolgáltatnak az APEH-enk. Pozitívum, hogy az árfolyamnyereség szembeállítható az esetleges árfolyamveszteséggel, és ami még kedvezőbb, 2008-tól már a tárgyévet megelőző két év árfolyamvesztesége is figyelembe vehető az éves nyereséggel.

Szeptembertől a különféle megtakarítások, befektetések eltérő mértékben és módon adóznak. A 20 százalékos adót csak a szeptember 1-jét követő, első teljes kamatperiódustól kezdődően kell megfizetni a szeptember 1-je előtt megkötött betét-, folyószámla-, bankkártya- és takarékbetét-szerződéseknél. A nyilvánosan forgalomba hozott, hitelviszonyt megtestesítő értékpapír, befektetési jegy esetében az eladáskor, beváltáskor, illetve visszaváltáskor keletkező árfolyamnyereség adóját csak a szeptember 1-je után megszerzett értékpapíroknál kell megfizetni. Ide tartozik a diszkontkincstárjegy, a befektetési jegy és a hosszú lejáratú állampapír lejártakor realizált árfolyamnyereség. A szeptember 1-je előtt megkötött, minden egyéb ügylet esetében az első kamatbevétel mentesül a kamatadó alól.