Közbeszerzésre 1083 milliárdot osztottak ki

Vágólapra másolva!
1083 milliárd forint közpénz sorsáról született döntés az idén az első hét hónapban. A közbeszerzések felét kitevő beruházási pályázatok száma és értéke kiugró mértékben emelkedett. A 4-es metróval és autópálya-építéssel kapcsolatos pályázatok jelentősen növelték az eljárások számát.
Vágólapra másolva!

Az eljárások darabszámát tekintve 61 százalékuk volt nyílt, szemben a bázisidőszaki 65,5 százalékkal. Emelkedett a tárgyalásos procedúrák száma, míg kevesebb volt a meghívásos eljárás az előző évi hasonló adatokhoz képest. Az egyszerűsített eljárások az összes eljárás 8 százalékát tették ki.

A közbeszerzések értékét tekintve 47 százalékot értek el a nyílt eljárások, szemben a 2005 első félévének 51 százalékával. A tárgyalásos procedúrák aránya 33 százalékra emelkedtek a bázis időszaki 24 százalékról. A meghívásos eljárások értéke az összes 2,2 százalékát adta, míg az egyszerűsítettek 2,7 százalékot. Ez utóbbi két eljárás típusnál 0,4 illetve 0,5 százalékpontos emelkedés volt kimutatható.

Az eljárások területi megoszlását tekintve Budapest az eljárások darabszámának 47 százalékát, az ellenszolgáltatások értékének 68 százalékát koncentrálja. Az eljárás darabszáma szerint második 6 százalékkal Pest megye, harmadik 5 százalékkal Borsod-Abaúj-Zemplén. Az ellenszolgáltatás értéke alapján első 68 százalékkal Budapest, majd 3 százalékkal Pest megye, míg 3 százalékkal Bács-Kiskun megye következik.

A közbeszerzések tevékenységi körök szerinti rangsorát darabszámban és értékben egyaránt az építőipar vezeti. Számukat tekintve idén az első hét hónapban sorrendben második a gazdasági tevékenységet segítő szolgáltatás, harmadik pedig a gyógyszer és gyógyászati kellék voltak. Az ellenszolgáltatás értéke alapján az építőipart a gazdasági tevékenységet segítő szolgáltatás és a járműalkatrész, üzemanyag alágazat követi.

A tíz legnagyobb egyedi ajánlat listáját a BKV Zrt. által kiírt 4-es metró szerelvényeinek 74 milliárd forintos beszerzése vezeti, amelyet a francia vezetésű Budapest Metropolis Konzorcium nyert el. A második a Fővárosi Önkormányzat tendere, amelyet a Központi Szennyvíztisztító Telep 62,3 milliárd forintos beruházására írtak ki, és a Degrément S.A., OTV France, Hídépítő, Alterra Bau konzorcium nyert el. A harmadik helyen szintén a BKV Zrt. végzett 52 milliárdos tenderrel amelyet a 4-es metró alagútjának fúrására írt ki, és a francia Vinci, a Strabag és a Hídépítő konzorciuma nyerte el.