Új üzletág lesz az üvegházgázok mérése

Vágólapra másolva!
Kínában, az Egyesült Államokban és Európában is számos szénerőmű épül a közeljövőben, miközben a klímavédelemről is egyre több szó esik. A gázkibocsátást monitorozó cégek konjunktúrát várnak a klímavédelemtől.
Vágólapra másolva!

Az üvegházhatású gázok kibocsátásának műszeres mérése az évtized végére, egy évi közel hatszáz millió dolláros, önálló üzletággá nőheti ki magát - vélik egyes iparági elemzők. A monitoring piac méretét 2005-ben 450 millió dollár körülire becsülték, a szénerőművek növekvő aktivitása miatt azonban biztosra vehető a jelentős növekedés.

A mérési iparban érdekelt társaságok előrejelzéseiket elsősorban a kínai erőműépítésekre alapozzák, ahol közismerten számos óriás szenes kapacitás létesítését tervezik, ugyanakkor az Egyesült Államokban is virágkorukat élik a klasszikus hőerőművek.

Ezzel együtt, a klímavédelem mellett nagymértékben elkötelezett országokban, mint például Anglia, vagy Németország, ugyancsak jelentős szenes erőműfejlesztések vannak előkészületben, tiszta szén technológiával - tájékoztatta a Magyar Energia Hivatal az [origo]-t.

Az új kapacitások építése mellett a mérési ágazat számára komoly lehetőséget jelentenek a meglévő kapacitások szén- és nitrogén-oxid kibocsátásának csökkentését célzó, áttervező programok is.