A privatizációs törvény módosítását kéri az EU

Vágólapra másolva!
Az Európai Bizottság felkéri Magyarországot, hogy módosítsa a privatizációs törvényt, mert szerinte az nem egyeztethető össze az európai joggal.
Vágólapra másolva!

A brüsszeli bizottság úgy véli, hogy a magyar privatizációs törvény indokolatlanul korlátozza a tőke szabad áramlását és a letelepedéshez való jogot, mivel a szavazatelsőbbségi részvények - aranyrészvények - révén az államot különleges jogokkal ruházza fel harmincegy privatizált társaságban.

Ha Magyarország nem ad kielégítő választ a bizottsági dokumentumra - úgynevezett indokolással ellátott véleményre - annak kézhezvételétől számított két hónapon belül, a bizottság az ügyben az Európai Bírósághoz fordulhat.

Az uniós csatlakozási tárgyalások során Magyarország vállalta, hogy az uniós joggal való összhang érdekében csatlakozásáig módosítja a privatizációs törvényt. 2004 tavaszán ilyen értelmű javaslatot terjesztettek elő és tárgyaltak a magyar országgyűlésben. Úgy tűnik azonban, hogy azóta ez a folyamat megrekedt - áll a témáról Brüsszelben kiadott uniós közleményben.

A törvény szerint a szavazatelsőbbségi részvények lehetővé teszik, hogy az érintett privatizált társaságok közgyűlésén az állam megvétózzon stratégiai jelentőségű igazgatási döntéseket. Ilyen döntések például azok, amelyek a cég alaptőkéjének megváltoztatásával, cégek egyesítésével, felvásárlásával vagy a cég felszámolásával kapcsolatosak. Az államot kezdettől fogva felruházták az ipar főbb ágazataiban tevékenykedő társaságokra vonatkozó efféle különleges jogokkal. A törvényt a csatlakozás óta is alkalmazzák, sőt még 2005-ben is vezettek be újabb különleges jogokat.

A különleges jogok ellentétesek a szabad tőkeáramlás és a letelepedés uniós szabadságjogaival, mivel alkalmasak arra, hogy a többi tagállam társaságait elriasszák a szóban forgó társaságokba való befektetéstől. Ráadásul gazdaságilag jelentős ágazatokat érintenek. A szóban forgó társaságok sokféle iparágból kerülnek ki, így van köztük élelmiszer-ipari (szalámigyártó és paprikatermelő), gyógyszeripari, kézműipari (porcelángyártó), pénzügyi szolgáltató (bank), távközlési, energetikai és hadiipari cég. Ezek a társaságok együttvéve a magyar tőzsde piaci tőkeerejének nagy részét magukban foglalják - áll a közleményben.