Mínuszban zárt a tőzsde

Vágólapra másolva!
A Budapesti értéktőzsde részvényindexe 1,79 százalékkal csökkent pénteken. A BUX 18 461 forinton zárt. A piacról elsősorban a külföldi befektetők menekítik a pénzüket a magasnak ítélt kockázat miatt. A nap vesztesei a gyógyszergyártók, és a Magyar Telekom voltak.
Vágólapra másolva!

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 336,11 pontos, 1,79 százalékos csökkenéssel, 18.461,79 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma magas volt, 45,73 milliárd forintot ért el, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz viszonyítva. A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 31,47 ponttal, 1,71 százalékkal 1.805,70 pontra csökkent.

A BUX több mint 600 pontos emelkedéssel nyitott és egy rövid ideig tartó emelkedés után egész nap folyamatosan lefelé araszolt, napon belül több mint ezer ponttal csökkent az értéke. A pozitív nyitást az előző napi optimizmus áthúzódásával magyarázta Horváth Zoltán, a CIB Bank szakértője. Véleménye szerint a jövő hétre nézve nem túl biztató a napon belüli ezer pontos esés, ami magas forgalommal párosult.

Elsősorban a külföldi befektetők "szállnak ki", mert magasnak ítélik a magyar piac kockázatát. Ráadásul a negatív megítélés nemcsak a részvénypiacot, hanem a pénzpiacot és az állampapír-piacot is érinti. Az eső tőzsdével együtt pénteken gyengült a forint és jelentősen emelkedtek az állampapír hozamok - fejtette ki Horváth Zoltán.

A legnagyobb veszteséget a gyógyszergyártók és a Magyar Telekom szenvedték el, az OTP viszonylag stabil maradt, a Mol pedig minimális erősödéssel zárt. A Richter részvények ára 2.000 forinttal, 5,4 százalékkal 35.000 forintra esett, 6,2 milliárd forintos forgalomban. Az Egis részvények ára 1.520 forinttal, 6,3 százalékkal 22.480 forintra csökkent, forgalmuk 2,6 milliárd forintot tett ki. A Mol 50 forinttal, 0,3 százalékkal 18.700 forintra erősödött, 9,6 milliárd forint értékben forgott. Az OTP papírok ára 16,1 milliárd forintos forgalomban 2 forinttal 5.548 forintra mérséklődött. A Magyar Telekom árfolyama 39 forinttal, 4,8 százalékkal 765 forintra süllyedt, forgalma 2,4 milliárd forintot tett ki. A szokásosnál magasabb, 5,2 milliárd forintos forgalomban erősödött a BorsodChem, 30 forinttal, 1,3 százalékkal 2.250 forintra emelkedett az árfolyama.