A növekedés gyorsulását várja a GKM

Vágólapra másolva!
Optimista növekedési várakozásokról tanúskodik a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) negyedéves konjunktúrajelentése. A minisztérium 4,5 százalékos növekedést vár 2006-ra. A gazdaság fő hajtómotorjaként idén is a beruházásokat említi a GKM tanulmánya. Az elemzés szerint a folyó fizetési mérleg hiánya várhatóan jelentősen meghaladja majd az előző évit.
Vágólapra másolva!

A 2005 második felében kezdődött világgazdasági konjunktúra a 2006 első negyedévi adatok alapján kiteljesedni látszik, immár az Európai Unióban is jól érzékelhetők a fellendülés első jelei, s ez a korábban véltnél jóval kedvezőbb feltételeket teremthet a magyar gazdasági növekedés gyorsulásához is - állapítja meg a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) elemzése.

A csütörtökön nyilvánosságra hozott, június 9-ig közzétett adatokra és információkra alapuló tanulmány leírja: az idei gazdasági növekedés a tavalyinál kedvezőbben, 4,3-,4,5 százalék körül alakulhat, de az egyensúlyjavító intézkedések lassító hatása mellett is elérheti a 4 százalékot. A fogyasztási dinamika viszont az élénk évkezdet mellett sem éri el összességében a 2005. évi szintet.

A tanulmány szerint a beruházási aktivitás az év hátralévő részében az első negyedévihez képest valamelyest mérséklődhet ugyan, a beruházások azonban minden bizonnyal 2006-ban is a gazdasági növekedés egyik fő hajtóerejének bizonyulnak majd, bővülési ütemük éves szinten 6-8 százalék körül alakulhat.

Az ipar kapcsán a jelentés leszögezi: jóllehet, az elkövetkező hónapok a bázishatás csökkenésén keresztül várhatóan a hagyományos, 12 hónapos növekedési index némi mérséklődését hozzák, a rendelésstatisztika, illetve a konjunktúra-előrejelzések azt vetítik előre, hogy az éves növekedési index meghaladhatja a tavalyi 7,3 százalékot.

A tanulmány szerint az építőiparban a kedvezőtlen ingatlanpiaci helyzet, a viszonylag szűk rendelésnövekedés, valamint az év második felében egyre erősödő bázishatás arra engednek következtetni, hogy 2006-ban a folytatódó közúti munkálatok, illetve közműfejlesztések ellenére az éves építőipari növekmény minden bizonnyal 10 százalék alatt marad.

A kiskereskedelem kapcsán a GKM - különös tekintettel a várható költségvetési konszolidáció vásárlóerőre gyakorolt hatására - azt várja, hogy a kiskereskedelmi forgalom dinamikája mérséklődik. A tárca a 2006-os év egészében nem számít a munkanélküliségi helyzet jelentős javulására, így éves átlagban várakozása szerint a ráta 7,5 százalék körül alakulhat.

A versenyszférában az elemzés a bruttó nominális bérdinamikát 7-8 százalék körül várja, míg a költségvetési szerveknél 6-7 százalékra teszi az éves átlagos dinamikát: 2006 egészére nemzetgazdasági szinten így 7,5 százalék körüli bruttó éves keresetdinamikát jelez előre a GKM. Mindezt befolyásolják azonban a költségvetési egyensúlyjavító intézkedések.

A tárca várakozásai szerint 2006-ban az év elején tapasztaltnál kissé lassabb növekedés várható export- és importoldalon is, s nem számolnak jelentős kiviteli dinamikatöbblettel sem. Éves szinten így 3,2-3,4 milliárd euró között alakuló külkereskedelmi deficitet valószínűsít a tanulmány.

Az elemzés alapján a folyó fizetési mérleg hiánya 2006-ban várhatóan jelentősen meghaladja az előző évit, részben a Gripen-beszerzés miatt, részben a várhatóan növekvő külkereskedelmi hiány, illetve nagyrészt a jövedelmek kiadási többlete további emelkedésének köszönhetően. E két tényező romlását csak némileg tudja esetleg ellensúlyozni a szolgáltatások és a viszonzatlan folyó átutalások egyenlegének javulása. A GDP-arányos hiány 7-8 százalék között lehet 2006-ban. A tanulmány szerint a 2006. évi teljes működőtőke-beáramlás 4-5 milliárd euró között lehet a tavalyi 5,356 millió euró után. Az államháztartás deficitje az idén a GDP 8 százaléka körül alakul, míg az infláció az első becslések szerint mintegy 3 százalék lesz.