Mabisz: Nem nőtt a biztosítottak száma

Vágólapra másolva!
A 11 utasbiztosítással is foglalkozó társaság összesített adatai szerint a 18 millió magyar határátlépőnek mindössze 35 százaléka kötött biztosítást a múlt évben.
Vágólapra másolva!

Az utasbiztosítások díjbevétele 2005-ben 8,6 milliárd forint volt, az egy évvel korábbi 7,4 milliárdhoz képest - közölte Horváth Péter, a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) utasbiztosítási tagozatának vezetője. A biztosítottak aránya nem nőtt az elmúlt években.

Egyre többen interneten foglalnak szállást, vesznek menetjegyet utazásukhoz, és annak ellenére, hogy az interneten, mobiltelefonon és a határra vivő utak melletti benzinkutaknál is lehet utasbiztosítást kötni, az ilyen biztosítással rendelkezők aránya évek óta stabilan 35 százalék körüli. Amióta Magyarország csatlakozott az Európai Unióhoz, sokan feleslegesnek tartják az üzleti biztosítást, mivel a hazai társadalombiztosítás érvényes külföldön is.

Lengyel Balázs, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) főosztályvezetője elmondta, hogy az egészségbiztosítotti jogviszonyt igazoló E 111 nyomtatványt felváltó EU-tb-kártya a legtöbb országban csak önrészfizetéssel használható, és nem tartalmazza a hazaszállítás költségét. Az üzleti biztosítások mindezt vállalják napi 300-500 forintért. A kártya kiváltásakor aláíratnak az ügyféllel egy nyilatkozatot is arról, hogy ha biztosítási jogviszony hiányában vesz igénybe külföldön szolgáltatást valaki, akkor az OEP által kifizetett pénzt utólag köteles megtéríteni.

Az üzleti biztosítások betegség, baleset, poggyász és segítségnyújtási szolgáltatást tartalmaznak. A külföldön kárt szenvedettek 80 százaléka betegség miatt szorul segítségre, de szinte valamennyi érintett igénybe veszi a segítségnyújtási szolgáltatást, ami azt jelenti, hogy a biztosító telefonszámán anyanyelvén kommunikálhat, és átveszik tőle az ügye intézését. Ez nincs bent a tb szolgáltatásában, mint ahogy hiányzik belőle a 10 százaléknyira tehető poggyászkár megtérítése is.