Sikeres volt a villamosenergia-árverés

Vágólapra másolva!
Nagy érdeklődés mellett, a korábban meghirdetett villamosenergia-mennyiségnél 10 százalékkal többet értékesített aukcióján az MVM Zrt. A megnyert villamos energiát a nyertes résztvevők a magyar átviteli hálózat bármely betáplálási pontján átvehetik.
Vágólapra másolva!

Megtartotta nyolcadik kapacitásaukcióját az Magyar Villamos Művek Zrt. 2006. május 31-én. Annak ellenére, hogy a 2005. november 9-i árverésen a 2006. évre vonatkozóan már jelentős villamosenergia-mennyiség kalapács alá került, a mostani aukción rekordszámú, 14 kereskedő vett részt. Az árverések célja, hogy az MVM Zrt. közüzemi portfóliójából a versenypiacra kerülő villamos energia növelje a kínálatot, erősítse a kereskedők közötti versenyt. Hasonló árverések lebonyolítása számos európai országban gyakorlatot képez (többek a cseh CEZ-nél).

Sajnálatos módon - a hagyományokat nem megtörve - feljogosított fogyasztó az aukción most sem vett részt - olvasható az MVM Zrt.-nek a Magyar Energiahivatalhoz eljuttatott közleményében. Az MVM Zrt. az árverésre a Magyar Energia Hivatal képviselőjén kívül meghívta a Gazdasági Versenyhivatal munkatársait is. A GVH az árverésen nem vett részt, álláspontja szerint "Az aukció mint eljárási forma önmagában csak korlátozottan alkalmas a piaci verseny növelésére."

Az árverésen az MVM Zrt. a 2006. július 1. és 2006. december 31. közötti időszakra egy úgynevezett "zsinór terméket" hirdetett meg 120 MW teljesítménnyel. A termék iránti fokozott kereslet miatt az MVM Zrt. most is élt azzal a lehetőséggel, hogy a meghirdetett kapacitásnál 10 százalékkal többet adjon el. Így az árverésen 132 MW talált gazdára, amely a teljes időszakra vetítve 583,044 GWh villamosenergia-mennyiséget jelent. Az MVM Zrt. így a korábbi árverésen értékesített mennyiséggel együtt összesen 3365,4 GWh villamos energiát értékesít 2006-ban a versenypiac részére kapacitásaukción keresztül.

Az árverésen a fenti villamosenergia-mennyiség 11,33 forint/kWh átlagáron kelt el, ami azért is figyelemre méltó, mert kis mértékben (10 fillér/kWh-val) meghaladja a közüzemi szolgáltatók felé alkalmazott hatósági értékesítési átlagárat. Az árkülönbség értékelésénél figyelembe kell venni azt is, hogy az MVM Zrt. a közüzemi szolgáltatóknak a mindenkori fogyasztói igények által meghatározott menetrend szerint értékesít. A piacon a villamos energia ára általában 40-60 százalékkal meghaladja a zsinór termék árát.

Az MVM Rt. a terméket a villamosenergia-törvény értelmében, minden villamosenergia-kereskedő és feljogosított fogyasztó számára átlátható módon, a Magyar Energia Hivatal által jóváhagyott árverési szabályzat szerint értékesítette a hivatal felügyelete mellett.

A pályázaton a résztvevők személyesen licitáltak, a megnyert villamos energiát a nyertes résztvevők a magyar átviteli hálózat bármely betáplálási pontján átvehetik. Az eljárás során az ajánlattevő személye nem vált ismertté, így a szerződések további részletei sem nyilvánosak.

Sikeres volt az első gázaukció az E.On szerint/uzletinegyed/hirek/vallalatihirek/20060505sikeres.html