Nem változott a lengyel alapkamat

Vágólapra másolva!
A Lengyel Nemzeti Bank a szerdai kamatdöntésével változatlanul, 4,0 százalékos, rekord alacsony szinten hagyta alapkamatát. A gazdasági növekedés gyorsabb, de az infláció kisebb a vártnál.
Vágólapra másolva!

A Lengyel Nemzeti Bank január végén és február végén még negyed-negyed százalékponttal tovább csökkentette alapkamatát, az azóta változatlan 4,0 százalékra.

Előzőleg utoljára tavaly augusztusban volt csökkentés. A központi bank a legutóbbi csökkentési ciklust 2002-ben kezdte, 19 százalékos csúcsról. A 2004-es átmeneti megszakítás - emelés - után bank a gazdasági teljesítmény gyenge alakulása miatt folytatta a kamatcsökkentést. A legfrissebb adatok arra vallanak, hogy a lengyel központi bank az idén aligha csökkentheti tovább alapkamatát, jóllehet a kormány és a bank is azt jósolja, hogy az idei infláció kisebb lesz a korábban vártnál.

A lengyel GDP az első negyedévben 5,2 százalékkal volt nagyobb a tavalyi első negyedévinél. Az eredmény meghaladta az 5,0 százalékos piaci várakozást és a lengyel gazdasági miniszter, Piotr Wozniak kedden tett, 4,9 százalékos előrejelzését is. Zita Gilowska lengyel pénzügyminiszter viszont április végén éppen pont 5,2 százalékos becslést adott, sőt, a minisztérium ezt később 5,4 százalékra emelte. Egész évre 4,6 százalékot jósolnak a pénzügyminisztériumban. A lengyel kormányfő, Kazimierz Marcinkiewicz nem hivatalosan 5 százalékot jósol idénre.

A lengyel költségvetés idei tervezetét 4,3 százalékos gazdasági növekedésre alapozták, 2007-re 4,6 százalékos, 2008-ra 5,0 százalékos GDP-bővülést vár a kormány hivatalosan. A pénzügyminiszter szerint legkorábban 2008-ban elérheti a 7 százalékot a GDP-növekedés. Lengyel közgazdászok évi 4-5 százalékos növekedést tartanak általában inflációmentesen fenntarthatónak.

Az első negyedévben a GDP-növekedés üteme gyorsult a tavalyi utolsó negyedévi 4,3 százalékhoz képest. A tavalyi gazdasági növekedés a harmadik negyedévben 3,9 százalék, a másodikban 2,9 százalék, az elsőben 2,2 százalék volt. A tavalyi gazdasági növekedésre a statisztikai hivatal 3,4 százalékot tart érvényben.

Az első negyedévben a beruházások növekedési üteme 7,4 százalékra lassult a tavalyi utolsó negyedévi 10,1 százalékról, a lakossági fogyasztás bővülése ellenben 5,1 százalékra gyorsult 4,5 százalékról, rendre az egy évvel azelőttihez viszonyítva. Ellene szól a kamatenyhítésnek az is, hogy a vállalkozói szférában az átlagos bruttó bér - áprilisban 2570,05 zloty (171 103 forint) 4 százalékkal nagyobb volt, mint tavaly áprilisban. Márciushoz képest 1,7 százalékkal csökkent, de az első négy hónapban így is 4,5 százalékkal meghaladta az egy évvel azelőttit, miközben a foglalkoztatás 2,6 százalékkal bővült.

A költségvetés is megköti a bank kezét. A költségvetés hiánya az első öt hónapban az egész évre tervezett 30,55 milliárd zlotynak a 49,5-51 százaléka volt, közölték az első, nagyságrendi becslést hétfőn a lengyel pénzügyminisztériumban. A lengyel költségvetés hiánya az év elején "szaladni" kezdett: az első két hónapban elérte az egész évi előirányzatnak a 22-23 százalékát. Ez éles fordulat ahhoz képest, hogy januárt 704 millió zlotys többlettel végezte a költségvetés. Február közepén a lengyel pénzügyminisztériumban még csak 15 százaléknyi hiányt jósoltak az első két hónapra. Azóta a kormány több szociális intézkedést fogadtatott el a parlamentben, és még továbbiak lesznek.

Tavaly a lengyel központi költségvetés hiánya 28,56 milliárd zloty volt, a költségvetési törvényben rögzített, 35 milliárd zlotys korlátnak csak a 81,6 százaléka. Az év végére rekord alacsonyra csökkent infláción kívül a mérsékelt hiány is elősegítette, hogy a Lengyel Nemzeti Bank tavaly 2 százalékponttal csökkenthette alapkamatát.

Lengyelország hazai összterméke tavaly 3,4 százalékkal nőtt - az adatot két hete javították az eredetileg közölt 3,2 százalékról -, jócskán elmaradva a 2004-es, 5,3 százalékos ütemtől, és a 2003-as 3,8 százalékostól is. A tavalyi GDP-növekedéshez 0,86 százalékponttal járultak hozzá a 2,14 milliárd eurós EU-támogatások. Idén a növekvő EU-támogatásokból 2,8 százalékpontos hozzájárulást várnak.

Lengyelországban áprilisban 0,7 százalékos volt a tizenkét havi fogyasztóiár-infláció, a márciusi 0,4 százalék után, a hazai szabvány szerint számolva. Az élelmiszer- és üzemanyagárak nélkül számolt maginfláció, ugyancsak tizenkét hónapra számolva, áprilisban 1,0 százalékra gyorsult a márciusi 0,7 százalékról.

A központi bank legutóbbi, április végi előrejelzése azonban változatlanul hagyta azt a kilátást, hogy az infláció csak 2008-ban tér vissza a bank céljához, 2,5 százalékhoz tizenkét hónapra számolva.

A Szlovák Nemzeti Bank a keddi kamatértekezletén fél százalékponttal 4,00 százalékra emelte irányadó kamatát. A múlt héten pedig a Cseh Nemzeti Bank változatlanul, 2 százalékon hagyta az irányadó kamatot, főleg a cseh korona rekord árfolyama miatt.