Gondok vannak a babakötvény indulásával

Vágólapra másolva!
Miközben tucatnyi bank (OTP, K&H, MKB, CIB, HVB, IEB, Erste, Budapest Bank, KDB, ELLA Bank, Sopron Bank és a Volksbank), illetve számtalan integrált takarékszövetkezet jelezte részvételi szándékát a Babakötvény-programban, konkrét termékkel, kondícióval eddig csak az OTP, a K&H és az Erste állt elő. A visszafogottság ezúttal nem a bankok rovására írható, a jelek szerint ugyanis a vártnál sokkal nehezebb megegyezésre jutni a Magyar Államkincstárral a Start-számlák vezetéséről.
Vágólapra másolva!

A szabályozás számos területen nem volt még kész a program indításakor. Közel három hét telt el, amikorra az érintettek ráébredtek, hogy a Start-számla vezetéséhez a törvény értelmében a gyereknek saját adószámmal kell rendelkeznie, ám az APEH-nél az ennek igénylésére szolgáló nyomtatvány a hírek szerint csak február közepétől lesz elérhető - írja a Napi Gazdaság. Enélkül azonban hivatalosan a Start-számla csak úgy nyitható meg, ha az, aki a számlát nyitja, felhatalmazza a Magyar Államkincstárt, hogy az adóazonosító jelet megküldje a számlavezetőnek.

Kicsit furcsa, hogy ennyire keményen ragaszkodnak az adóigazolvány fizikai bemutatásához az életpálya ezen részén, amikor a 326/2005. (XII. 28.) kormányrendelet szerint "a kiutaló az állami adóhatóság adatszolgáltatását követően a számla megnyitásával egyidejűleg értesíti a szülőt a gyermek adóazonosító jeléről". Ez az irat vélhetően elfogadható lenne a számla megnyitásához is, hiszen a számláról történő kifizetéshez a 18. életévét betöltött gyermek azonosítása (immár hatósági igazolványokkal) mindenképpen szükséges. Feleslegesnek tűnik tehát az amúgy is hivatalok sorát bejáró szülőket még az adóhivatalban is sorállásra késztetni.

A babakötvényről szóló jogszabályok értelmében a számlán felgyűlt pénz az időszakosan kifizetett állami támogatással egyetemben örökölhető a gyermek elhalálozása esetén. Az viszont nehezen fér össze az egységes Európa világképével, hogy a hazánkban született, magyar állampolgárságú gyermek számára csak addig jár az állami kiegészítés, ameddig a bejelentett lakcíme Magyarországon van: a gyermek külföldi letelepedése esetén a számlára a továbbiakban nem érkezik majd állami kiegészítés, illetve a nem pénzintézetnél, hanem a Magyar Államkincstárnál vezetett számlákon a felhalmozott összeg is csak eddig kamatozik. Ebben az időszakban a Start-számlákra további befizetésre sem nyílik mód - ha ilyen érkezik, azt a számlavezető köteles a befizetőnek visszautalni.

Fotó: MTI
Ígéret van arra, hogy később részvénybe is fektethetünk

A banki ajánlatokkal a külön számlevezetőt nem választó ügyfelek számára a Magyar Államkincstárnál vezetett számlák után fizetett, a mindenkori ötéves futamidejű állampapír hozamával megegyező mértékű kamat versenyez. A jogszabály értelmében számlavezető nemcsak bank és takarékszövetkezet, de befektetési szolgáltató is lehet - bár ilyen területről érkezett jelentkezőről egyelőre nincs tudomásunk. A szabályozás értelmében a gyermek helyett gondviselője választhat a bankbetét, illetve bármely más nyilvánosan forgalomba hozott állampapír és befektetési jegy termékek közül, s dönthet az ezek közötti áttérésről is. A leendő jogosult - szülői belegyezés mellett - 16. életévének betöltése után már saját maga dönthet portfóliójának mozgatásáról - ám az összeghez továbbra is csak nagykorúságakor juthat hozzá.

A Start-számla nagyban hozzájárulhatna a pénzügyi kultúra növeléséhez, a lakossági megtakarításokon belül a bankbetétek nyomasztó arányának csökkentéséhez. A tapasztalatok szerint ráadásul olyan hosszú távra, ami a gyermek nagykorúságáig eltelik, a különböző alternatív (például részvény, kötvény, befektetési jegy) befektetési formák révén lehet igazán jó hozamot elérni. Az eddig indított banki konstrukciók azonban még nem tesznek lehetővé választást. Az ígéretek szerint a jövőben lehetővé válik majd a szülőknek, hogy a csecsemő számára a pénzt értékpapírszámlára helyezzék, a választható befektetések köre ekkor bővül majd.