Jobban védené a cukorgyártókat az EP

Vágólapra másolva!
Az Európai Bizottság döntésével szemben kisebb árcsökkentést kezdeményez az Európai Parlament. A képviselők a bizottságnál jobban támogatnák a termelőket. Az EP ugyanakkor a cukorimportot is szigorúbban ellenőrizné, ugyanakkor évi 200 millió euróval segítené a cukorreform által negatívan érintett Unión kívüli országokat.
Vágólapra másolva!

A tanácsi döntéssel szemben legfeljebb harminc százalékkal csökkentené a cukor felvásárlási árát az Európai Parlament. A miniszterek döntésével elégedetlen képviselők jobban támogatnák a termelőket, szigorúbban szabályoznák az importot, és támogatnák, hogy a cukortermelést bioetanol előállítására használják fel. Az EP csütörtökön elfogadta az uniós cukorpiaci reformmal foglalkozó, Jean-Claude Fruteau (szocialista, francia) által készített jelentéseket.

A képviselők az Európai Bizottság javaslatához képest kevésbé csökkentenék a felvásárlási árakat: fehér cukornál 39 helyett 30, nyerscukornál 36 helyett 26, cukorrépánál 24 (két év alatt) helyett 11 (négy év alatt) százalékkal. Az átmeneti időszakban a képviselők fenntartanák a megszokott uniós intervenciós rendszert.

Az Európai Parlament szigorúbban ellenőrizné a cukorimportot. Az uniós támogatási rendszerrel történő visszaélések elkerülése végett a képviselők csak az exportáló éves termelése és fogyasztása különbségének megfelelő mennyiségű cukor behozatalát engedélyeznék a legkevésbé fejlett országokból. A parlament felhatalmazná az Európai Bizottságot: ha egy ország exportja egyik évről a másikra jelentősen megugrana, függessze fel a behozatalt. A képviselők felkérték a bizottságot: készítsen tanulmányt arról, hogyan lehetne a cukorfelesleget bioenergia előállítására felhasználni.

Az EP a cukortermelésről más növény termesztésére történő átállást legfeljebb 2,2 millió hektáron, hektáronként 80 euróval támogatná. A képviselők évi 200 millió euróval segítenék a cukorreform által negatívan érintett afrikai, karibi, csendes-óceáni országokat. A parlament szeretné, ha a közösségi támogatás legnagyobb részét a reform által leghátrányosabban érintettek kapnák. Ennek érdekében a bizottság javaslatában szereplő átállási pénzek legalább felét a cukorrépa- és cikóriatermelőknek adnák a képviselők.