Tovább csökken az olaj ára

Vágólapra másolva!
Kedden tovább folytatta a hétfőn megkezdett csökkenést. A West Texas Intermediate 63,07, a Brent pedig 16,60 dollár volt hordónként. Az árcsökkenéshez hozzájárul az enyhe észak-amerikai időjárás. Elemzők szerint hamarosan áremelés várható, mert az amerikai finomítókban tisztítási munkálatok kezdődnek, az OPEC pedig várhatóan csökkent majd a kitermelt mennyiséget.
Vágólapra másolva!

Kedden a kőolaj ára folytatta a hétfőn kezdett lejtmenetet a szabadpiacon, közvetlenül az ismét enyhe észak-amerikai időjárás miatt, miközben az ellátás egyelőre bőségesnek tűnik. Kereskedők már az orosz-ukrán gázárvita múlt heti lezárása óta számítottak valamennyi korrekcióra lefelé, de az olcsóbbodást késleltette a Shell rotterdami üzemében történt leállás.

Hosszabb távon támogatja az árakat, hogy az amerikai finomítókban tavasszal nagy karbantartások kezdődnek. Továbbra is hat az a kilátás is, hogy az OPEC a második negyedévre valószínűleg napi egymillió hordóval csökkenti a termelését, és fenntartják az idegességet a közel-keleti fejlemények is, egyebek közt Irán megerősített atomipari tervei és az izraeli miniszterelnök válságos állapota.

A nyugati féltekén irányadó amerikai West Texas Intermediate könnyűolajfajta a legközelebbi, februári határidőre közép-európai idő szerint kedd reggel hordónként (159 liter) 63,07 dollár volt a New York-i árutőzsde (NYMEX) Szingapúrban folytatódó, elektronikus ACCESS jegyzésében, 43 centtel olcsóbb a hétfői New York-i zárónál. Hajnalban előbb 27 centtel, majd 32 centtel volt olcsóbb a hétfői NYMEX-zárónál. Hétfőn hordónként 63,50 dolláron zárt a NYMEX-en, 71 centtel olcsóbban, mint pénteken. Pénteken 1,42 dollárral drágult, csütörtökön 63 centtel olcsóbbodott, szerdán 28 centtel drágult, múlt kedden 2,10 dollárral drágult, múlt hétfőn a piac zárva volt.

Az északi-tengeri Brent könnyűolaj referenciafajta kedd reggel hordónként 61,60 dollár volt a legközelebbi, februári határidőre az Intercontinental Exchange (ICE) londoni IPE-jegyzésében, 41 centtel olcsóbb a hétfői zárónál. Hajnalban előbb 27 centtel, majd 36 centtel volt olcsóbb a hétfői zárónál. Hétfőn hordónként 62,01 dolláron zárt, 71 centtel olcsóbban, mint pénteken. Pénteken 1,59 dollárral drágult, csütörtökön 55 centtel olcsóbbodott, szerdán 33 centtel drágult, múlt kedden 2,37 dollárral drágult, múlt hétfőn a piac zárva volt, országos munkaszüneti nap miatt.